Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1841. szeptember 12-én -178 éve- szentelték fel a Győr-Újvárosi templomot

2019.09.11

1841. szeptember 12-én (178 éve) szentelték fel a Győr-Újvárosi Urunk színeváltozása templomot. Ebből az alkalomból szeretettel közreadjuk templomunk történetét. Imádkozzunk egyházközségünkért!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

 

Az első újvárosi templom az úgyn. Szent Salvator (Isteni megváltó) kápolna volt, mely a mai Zsinagóga helyén állt. E templomot - amit mérete miatt inkább kápolnának nevezhetnénk,- 1695-ben a győri várkapitány,  Zichy István gróf  alapította. E kápolna alatt családja számára családi kriptát is készíttetett. A Salvator kápolna alapító levele így szól: …”mikor a gróf Kanizsa ostroma idején megbetegedett, feleségével együtt fogadalmat tett, hogy ha Isten visszaadja egészségét, s Kanizsa újra magyar kézre jut, hálából emeltetnek egy kápolnát Győrött, oda, ahol nagy szükség van rá”. A Salvator kápolna felszereléséről nem tájékoztatnak minket okirataink. Egyetlen fennmaradt tárgy- egy feszület a kápolna Zichy család kriptájából. Az 1876-77-es tanévben elkerült a Bencés gyűjteménybe, Kiss István ajándékaként. Sajnos a feszület már nincs meg, de fotón megörökítették.

 

24481803_54c1b000ea81cbcde0992c319c8993de_xl.jpgA feljegyzések szerint ez a kis kápolna 1787-ben még állt, és a második templom a  Szent József templom is. Ez a Szent József fatemplom a mostani templomunk helyén állt, valahol a jobb oldali kápolnasoroknál. E fatemplom eredetileg az evangélikusoké volt. Később Mária Terézia egy rendeletében leadásra kötelezte azokat a protestáns templomokat, amelyek utcára néztek. Így volt ez az evangélikusokkal is. Az 1749. március 18-i közgyűlés értelmében az evangélikusok temploma az újvárosi katolikusok temploma lett. A templomot felbecsültették és az újvárosi katolikusok megvásárolták, majd Zichy Ferenc püspök rendeletére felszentelték Szent József tiszteletére, liturgikus emlék-napján március 19-én. Az újvárosiak örömmel vették birtokba a második templomot, hiszen a San Salvator kápolna már kicsinek bizonyult az egyre növekvő lakosság miatt. A pár éve megtalált Szent József fatemplomról szóló okiratok, leltárak teljes precizitással adják meg a templom elhelyezkedését, telkének helyszínrajzát,  liturgikus eszközeit. E fatemplomból sok liturgikus tárgyat meghagytak, és a mostani templomba, a mellékoltárok felszereléseként szolgáltak. Ezek közül két ismert tárgyunk maradt meg: a Nepomuki Szent Jánost ábrázoló kép, illetve az újvárosi Segítő Szűzanya kegyképe. Ez azt jelenti, hogy e képek idősebbek, mint a mostani  templom. Az egyre polgárias és tekintélyes újvárosban a lakosság száma egyre növekszik. 1897-ben a fatemplomot be kellett zárni, mert életveszélyessé vált. Ezután a misék több évtizeden keresztül a Szentháromság kórház kápolnájában voltak, (mai Kossuth iskola). Kozmár György plébánosunk nevét hálás szívvel őrizze az utókor, hiszen ő készítette elő a mai templom építését. Hosszú idő után 1836-ban elkezdték megépíteni a mai templomot. Az alapkő letétele után nem sokkal később elhunyt Kozmár György atya, így a templom megépítése - az egykor már káplánként szolgálatot teljesítő-, Hetsey József atyára hárul. A hosszú építkezés 5 évig tartott. 1841-ben megépül a templom és fel is szentelik Urunk színeváltozása tiszteletére, 1841. szeptember 12-én, Mária neve napján.  

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_28.jpgTervezte Fruhmann Antal, a kiváló és elismert építész neoklasszicista stílusban. A jelenlegi Istenháza Győr második legnagyobb temploma. Az épület jeles példa a klasszicista építészet történetében. A templom, az egyházközség és a város pénzén épült fel. Akkoriban ez nem volt szokatlan, hogy a város építette a templomot, hiszen a templom kegyura a város volt. Ezért is van elhelyezve a főoltár fölött a város címere, mely nemcsak Győrben, hanem az országban is egyedülálló eset.

Szintén azért lett elhelyezve a főoltárkép mellett jobb oldalt, Szent István diakónus szobra, mert a város védőszentje Szent István diakónus. A templom folyamatosan szépült, nagyobb időközönként mindig új liturgikus tárgyakkal gazdagodott. Így volt ez a templom orgonájával kapcsolatban is. Az orgona 1852-54 között készült el, a pozsonyi Klöckner Károly tervei alapján. Az orgona műemlék jellegű és a legszebb hangú orgonák közé sorolják. Az orgona darabjait hajóval hozták. Az orgonához szükséges pénzt maga a templomépítő Hetsey plébános teremtette elő úgy, hogy prédikációit könyv-kötetbe foglalva elmélkedésként kiadta őket. Az így befolyt teljes összeget a templomra, valamint az orgonára költötte.

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_10.jpgMai templomunkat jellemzi, hogy a helybéliek még napjainkban is Szent József vagy “József” templomnak nevezik. Pedig az ok egyszerű: Szent József kultusza, mely az előző templom nevét viselte, annyira erős és hű maradt, hogy a hívők emlékezetében ma is őrzi előde titulusát. És ennek már 178 éve. Hogy az Újvárosiak magukénak érezték ezt a  tiszteletet mutatja az is, hogy a főoltárkép mellett bal oldalt elhelyezték Szent József szobrát, valamint 1896-ban az ezer éves millenium emlék-évben elkészült a Szent József mellékoltár a jobb oldali kápolnasorban.

 

Az újvárosiak a templom titulusaként Urunk színeváltozását választották. Ez valószínűleg az első templom, a San Salvator, azaz a legszentebb megváltó tisztelet okán. Itt párhuzamot kell vonnunk a templom története és Urunk színeváltozásának eseménye között. Csakis a szentségekben és az állhatatos imádságban, elmélkedve tudunk együtt lenni Jézussal, csakis így mondhatjuk Péterrel azt, amit a Tábor-hegyen mondott a Megváltónak: "Mester, Uram, jó nekünk itt lenni!" Az újvárosiak, amikor ezt a monumentális, Győr második legnagyobb templomát megépítették, - ezt érezték meg, ezt a dicsőséges jelenlétet, buzgóságuk és mély hitük mondatta velük, hogy e templom titulusa Urunk színeváltozása legyen. Bizakodni akartak, hiszen a táborhegyi jelenetben Jézus a három apostolnak megmutatta istenségét, hogy később a szenvedésben apostolai ebből a dicsőséges színeváltozás eseményéből merítsenek erőt.

Kedves Testvérek!

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_14.jpgHálával gondolunk templomépítő őseinkre. Az Ő Istenbe vetett hitük, áldozatos munkájuk és  jövőbe vetett bizalmuk ékes bizonyítéka szépen megépített, műemlék templomunk. Az elmúlt 178 év alatt sok viszontagsággal kellett megküzdeni. Az idő vasfoga, mint mindenen, a templomon is megmutatta nyomait. Ám hogy még ma is állhat, és városrészünkről Isten hitünket üzenheti, hálával kell gondolnunk azokra, akik komolyan véve a költő szavait: "NE HAGYJÁTOK A TEMPLOMOT!", fenntartották, ápolták, szépítették, felújították e házat Isten dicsőségére és egyházközségünk javára. Az elmúlt évek alatt sokszor nagy áldozatot jelentő beruházások kerültek végrehajtásra mind a templomban, mind a plébánián, a hívek áldozatos munkájából és nagylelkű adományaiból. Mindezek a munkálatok is jelzik, mi is szeretnénk méltóak lenni őseinkhez, folytatva az ő munkájukat. Sok évvel ezelőtt a legégetőbb feladatunk templomunk felújítása volt. Komoly munkára volt szükség, hogy állagát megőrizzük és újra városrészünk ékességévé válhasson. Első lépése volt ennek a felújításnak a tetőszerkezet helyreállítása, és a homlokzat megújítása. Hosszú előkészületi munka eredményeként megkezdődött városrészünk rehabilitációjának munkálatai, melyben reméljük, hogy lát majd szebb és méltó napokat városrészünk, Győr egykori elit polgári városrésze. A templom Isten háza és a mennyország előcsarnoka; az imádság háza, ahol egyre szorosabban köthetjük magunkat Istenhez. Szeressük templomunkat, egyházközségünket, az Egyházat. Ragaszkodjunk hozzá, mert “nem lehet senkinek Isten az atyja, akinek nem anyja az Egyház” - vallja Szent Ágoston.

 Egyházközségünkön és hívő közösségén legyen továbbra is Isten bőséges áldása és az Újvárosi Segítő Szűzanya oltalma.

 

Imádságos szeretettel: Horváth Csaba papnövendék

Győr, 2019.09.12-én Szűz Mária neve napján, templomunk felszentelésének 178. évfordulóján

 

kossuth_utca_katolikus_templom_04_mg.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_3.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_6.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_7.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_9.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_11.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_13.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_14.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_17.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_18.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_23.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_26.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth_utca_katolikus_templom_mg_12.jpg