Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Győr-újvárosi és szigeti hívek énekkara az egyházmegyei kórustalálkozón -fotó és videó-

2017.11.27

November 27-én, szombaton került sor Csornán Szent Cecíliának, a zenészek pártfogójának tiszteletére rendezett egyházmegyei kórustalálkozóra. Ezen a szép napon egyházmegyénk templomainak kórusai léphettek fel önálló repertoárral a csornai Jézus Szíve plébániatemplomban, ahol a szent zene gyöngyszemeit adták elő. A kórustalálkozó 10 órakor kezdődött közös próbával, ahol a jelen levő össze kórus Katona Tibor karnagy, szervező vezényletével közösen próbálta el a 11 órai szentmise énekeit. 11 órakor a legszentebb áldozatot Mons. Németh László pápai prelátus, püspöki helynök, aranymisés áldozópap mutatta be. Megrendítő érzés volt hallgatni a több mint 100 fős énekestömeg együttes kóruséneklését a szentmise bizonyos részeinél. A szentmise után ebéd következett majd 14 órától mutatkoztak be az egyházmegye kórusai. Ezen kórustalálkozón részt vett egy énekkart alkotva a Győr-újvárosi Urunk színeváltozása és a Győr-szigeti Szent Rókus templomaink énekeshívei is.

 

A kis kórus Halmos László tiszteletére énekelt halálának 20. évfordulójának emlékére. Felhangzott a szerző ritkán hallható Szent Norbert miséjének tételei, illetve még a nyár elején felkutatott Ave Maria Hungarica című kórusműve is, amely a szerző halála után csornai ősbemutató volt. 

Nagyon köszönjük a lehetőséget, a kórusnak pedig a nagy lelkesedést az áhítatot keltő művészi fokú előadást.

Az eseményről készült fotókat megtekintheti itt.

 

Az éneklésről készült videót pedig itt:

 

Horváth Csaba

Kép: Módos-Szármes Eszter, Pércsy Kornél

Videó: Pércsy Kornél

 

Híreink forrásmegjelöléssel használhatóak fel!