Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Győr-újvárosi szegkovács-cigányok története - 2. rész

2019.10.02

KEDVES TESTVÉREK!

2 hónappal ezelőtt egy újvárosi hívő keresett meg azzal a kéréssel, hogy szeretne többet tudni a templomunkban található újvárosi szegkovács cigányok céhzászlójáról. E hívőnk -mint szegkovács leszármazott-, nem tud sokat erről a zászlóról. Elöljáróban annyit elárult, hogy e zászlót, az ő édesapja temetésére is kihozták. Hozzátesszük minden szegkovács cigánynak a temetésén kint volt a zászló. Augusztus elején írtunk először a zászlóról és a szegkovácsok újvárosi tevékenységéről. Most cikkünk második részében az újvárosi szegkovácsok műhelyének pontos leírását tesszük közzé, Perger Gyula tanulmánya alapján. Bízunk abban, hogy sok újvárosi emberhez eljut a cikk második része is. Az újvárosi szegkovács cigányok évszázadokon keresztül templomunk buzgó hívei voltak. Méltán vagyunk rájuk is büszkék, hiszen templomunk közössége nekik is sokat köszönhet. 

*

Mivel az egykori iszkápásokat a második világháborút követően szövetkezetbe tömörítették, a hagyományos munkamenetet,a műhely berendezését, - néhány tárgyi emlék kivételével - csupán az elbeszélések alapján lehet rekonstruálni.

 Az iszkápás műhelye

Az egyszerű, - éppen csak a legszükségesebb tárgyakkal felszerelt - műhely, műhelyek minden esetben a háznál, vagy a lakóházban voltak. "Valamikor ki konyhába, ki kamrába lakott. Eggy kamrábo ketten is laktak. Ott is dugosztak." Az udvari műhelyek mindegyike egyszerű deszkafalú, cseréppel, vagy kátránypapírral fedett bódé volt. Sokszor a kiselejtezett "munkagödör" anyaga, vagyis egy-egy fémhordó palástja szolgált falazó és tetőfedő anyagként. A műhely méretét leginkább az udvar nagysága határozta meg. Szellőzők, ablakok "beépítése" is esetlegesnek tekinthető. Aljzatként a használat során, természetes úton döngölt földet találunk. A műhelyekben, a munkához szükséges eszközökön, szerszámokon kívül semmilyen berendezési tárgy nem volt. Egy műhelyben általában ketten dolgoztak, de előfordult az is, hogy egy tűzön többen osztoztak. Fújtató Csonka Albert szerint régen "kettős fújót használtunk." Vót egy padforma vastag fábú. Tíz-tizenöt centis Láboi vótak, hogy a fújó tuggyon levegőt színi alúrú. Ebbe belevágták a Fújó formáját. Hel vót benne csinyávo, hogy bele ment a fújó, hogy ne mozoggyon. A két fújó között sámon űtek mer két kézzé fujtattak. A lábukat a fújó allára tettík, hogy ne mozoggyon. A fujtató hosszikás vót, a feje felé keskenyedett. Vót neki teteje, megalla. Fábu csinyáto az asztalos vagy a bognár. Ezekre rászapták a bűrt és mekcsinyáták itthon. A legfinobabb csikóbűr köllött hozzá, hogy puha legyen. Ugy vették a bűrösné. A tetejín vot a szár. így csinyáto a bognár. Ez is fábú vót. Ewe fujtatott. Az állán a szenyellő luk. Ezen vót rajta a billentyű bűrbű. Ha tetejit főhuszta gyütt be a levegő, ha lenyomta ment ki. Elő a feje is fábú vót, ebbe vót vasbú az óra vagy a lik." A bőrfújtató 135 cm. hosszú, legszélesebb része 50 cm. Egy felső és egy alsó falap között négy fakeret, melyek között bőr van kifeszítve, és a fakeretre rászegezve. A felülről számított negyedik keret aljára erősített fadarab, a két láb elejére ütött vashorogba illeszkedik. Ez a bőrfújtató tartója. A felső lap tetején lévő, ívesen faragott keresztfa az erősítés mellett díszítőelem is, az iszkápások gyakran erre helyezték a kis vágókat, lyukasztókat, más apró szerszámokat. A bőrfújtató alsó lapjára erősített emelölánc másik vége a húzórúd alsó végéhez van erősítve egy horogba. A fújtatót a húzóláncnál fogva mozgatják, a húzórúd másik végére akasztott emelőlánc által. A fújtató csövét védő száklyan át árad a levegő a tűztérbe, tűzfészekbe, a vártába. A száklya tölcséresen összehajtott kovácsolt vaslap, melynek előre és hátra való mozgatásával szabályozni lehet - aszerint, hogy hevesebb, vagy enyhébb tüzet kívántak a vártában - a fújás erősségét. A vártát is igazgatták, ha enyhébb tüzet akartak, "kissebbre csináták a vártát". Fontos szereppé van annak a 37 cm. széles, 45 cm. hosszú fél centiméter vastagságú vaslapnak, a tüzmentönek, vagy tűzvédőnek, amelyet a várta mögött, két hegyes lábbal szúrnak a földbe. Ez a vaslap a lángot felfelé tereli és nem engedi a szikrát hátra a fújóhoz. A tűzmentő közepén alul félkör alakú bevágás van a szák-lya részére. A várta \ Csonka Albert szerint: „2 fődbű vót az egísz. A fődbe likat kotortak. Ez vót a várta. Észt kisároszták bécsifőddel, amit a fazokasoktú hosztak. Ebbe vót a legerőssebb tüz. Asztán a bécsifődbű míhe órát csinyátak. Vót egy gömbölü fa, ászt kitúta a kohón és arra sároszták rá a míhe órát. Mikor megvót a míhe, kihuszták a fát, akkor lehetett benne tüzenyi. A tüsz-part egy tégla magas, vagy amilyenre akarta. A kohót most tüszpartnak is híjják. A míhe órába beleeresztettík a dujcót hogy a fújó óra e ne íggyen. Vaslemezbű csinyátak, olyan csőforma." A míhe az egyszerű kézi fújó, fújtató, a dujc, dujcó pedig a száklya ritkábban használt neve. A tűzhely, kohó vártáját övező tüzpart korábban faszénnel, majd koksszal volt megrakva, amit munka közben a tűztér felé rakosgattak. "A kovácsszénnek nincs akkora ereje 52 és túlságosan gázos" volt. A kohó mellett guggolva dolgoztak, néhány munkafázist esetleg kis pokrócdarabra ülve végeztek. Ha a műhelyben helyet változtattak, akkor is görbült derékkal jártak. Századunk húszas éveitől, a hagyományos guggolást, "kényelmi okokból" felváltotta a munkagödör. Ez nem más, mint a kohó mellett ásott gödörbe süllyesztett bádogtartály, benzineshordó. Ebben már állva dolgoztak. "Kötőig álltak benne, ugy dógoztak." Az üllő Csonka Albert a szarvasüllöt ismerte, mint legrégebben használt eszközt. "Megvót a szarvájo, mikor leesett a táblajo feje, akkor hittak csonka üllőnek. Vót olyan aki dúgozott azér rajta. Hámorosná csinyátatták. Huszonöt-harminc kilós vót. Ki a nehezebbet szerette, nehezebbet parancsút. Vót neki gömbölü szarva meg lapos szarva. A gömbölü szarván pántot, sasfejet, meg mást csinyátok. A lapos szarván vót egy lik. Ha kihuszták a tölfa, vagy fenyő szeget, a likba duklák, olt vertík ki a fejit. A száránok vót hegye. A szárán vót a túlé. A túlé a fődbe vót amennyire akarták, asztán mektömtík. Ojan mélre tettík, amijenre akarták. Ha mélre tettík, nagyobb ütís esett rá." A szarvasüllő mellett századunkban már a talpasüllőt is használni kezdték. Erdős Kamill 1960-ban pedig már kétlyukú kovácsüllőt látott a győri iszkápásoknál. Ennek tetején lévő első lyukat vágóra alkalmazták - ebbe jönnek bele a különböző nagyságú vágók -*a 53 második lyukba pedig a steklik, és a sínszegverők.

AZ ISZKÁPÁS KÉZISZERSZÁMAI

Koksztörő kalapács

 "Rígente a faszenyet is mektörtík. Gyerekek csinyáták..." eredetileg köveket használtak erre a célra. A kokszot sokszor a gyerekek mellett az asszonyokkal törették. Erre szolgált a saját készítésű kilós kalapács. "A kalapácsot ugyanúgy kobácsúták, mind a rendes kovácsok. Acélbú csináták." Kalapács Az egyik legfontosabb kovácsszerszám. "Hetven deka egy kiló, kinek milyen erős keze vót."

Szegfogó

"A fogót egy, tizenkettes, vagy nyolcas gömbvasbul csináták. A kohóba meggyújtották, oszt a vígit kikalapálták. A fogónak a fogóríszit fogóajknak híták. A két részt külön-külön csináták meg és egy csapszeggel erősítették egymáshoz." A szegfogó feje horgosán görbített végű, szárainak alsó vége befelé görbül. Általában harminc cm. hosszú, maga a fej hétnyolc cm. Iszkápafogó Az iszkápafogó hosszúnyelű laposfogó. A kisebb a ladikiszkápafogó negyven cm. körüli, tíz cm-es fogófejjel. A nagy iszkápafogó a tölgyfaiszkápák fogására használatos. Ennek nyele és feje is rövidebb, de jóval erősebb.

Fogóhoz való ék

Gyakorlatilag nagyméretű villásszeg. Erre, a "fogóho való ík"-re támasztották a fogót oly módon, hogy a befogott iszkápavas a tűzben legyen de a fogószár ne tüzesedjen át. Egyszerűen a kohó mellé szúrták a földbe. "Ugy csináták, hogy vettek egy harminc centi hosszí tizes gömbvasat, ászt közipen meghajtották, a kohóba megnyújtották, asztán az egyik szárát visszahajlították."

 Szegverő

"Lapos accé likasztva. Több fajta kissebb-nagyobb. Most is hasznajják. Hat-hétcal." Egydarab vasból készítették, "csak egy kicsit kalapányi, igazíttani köllött rajta, meg kili-kasztani." Csonka Albert ismert még egy sosogó (csacsogó) fejű szegverőt is. "Ewe hajósoknak, mónároknak, hidakho csinyáták szeget."

Iszkápavágó

Másnéven háromélű vágó. Eredetileg rossz háromélű reszelőből készült, olymódon hogy annak két végét levágták. "Olyan öt centi hosszú rossz reszelőféle. Ezen kivagdajják a vasat az iszkábához."

A TŰZ GONDOZÁSÁHOZ HASZNÁLT SZERSZÁMOK

Szúróvas

 Egyik végén ellapított, hatvan cm. körüli gömbvas, tulajdonképpen tüzpiszkáló.

Vaskaparó

Egyik végén teljesen visszahajtott, másik végén derékszögben legörbített laposvas. "A kokszot kapargyák vele a tűzre."

Grasztulya, gasztuja

Régebbi formája szerint: "Fé méter hatos drót. A vígire fa nyelet husztak. A másik vígit főhajtották, ott asztán lessz egy lik. A likba gyün egy másik vas, annak a vígin is van egy lik. Észt a másik mellet vígig fektették, közéje szalmát, vagy kukorica levelet tettek. Akkor a vígin levő karikát ráhuszták és az lefokta a szalmát. Ezzé szentűtík a tüzet, hogy ne iggyen gyorsan. Azér szentűtík,, mer a faszén meg a por sziporkázott. Hogy ne íggyen a keze. A sziporka rászát vóna." A gasztulya egyszerűbb változata gömbvasból készült. "Egy vas be vót görbítve, abba vót a szalma."

Mocsolla

"Ebbe mártották mindig bele a grasztuját." Régi cserép, vagy vasedény. A fenti szerszámokon kívül, az ötvenes évektől más - kovácsok által használt - eszközzel is dolgoztak. Ezek közül általuk korábban is ismertnek tekinthető a lukasztó vas.

AZ ISZKÁPÁSOK TERMÉKEI

1960-ban, amikor Erdős Kamill a Néprajzi Múzeum számára gyűjtőmunkát végzett a győri Szegkovács szövetkezetben, olyan termékeket sikerült vásárolnia, amik jól mutatják azt a folyamatot, ami az iszkápás-szegkovács mesterség utóbbi száz évének változásait mutatja. Mivel az egykor nevüket is adó iszkápára már egyáltalán nem volt igény, a kovácsok ismét visszatértek a klasszikus szegkovács termékek gyártásához. Emellett természetesen korábban ismeretlen, új funkciójú, de hagyományos technológiával készíthető dolgokat is kovácsoltak megrendelésre. Az akkor 23 éves Ábrahám Imre a gyűjtő felkérésére, körülbelül egy óra leforgása alatt készített jászolkarikát, stukatór-szeget "ezzel fogták fel régen építkezéseknél a nádszálakat a mennyezeten, ehelyett van most a rabitz-szeg". Egylyukú padvasat "most ugy hívják: padvas, azelőttpangeizlinek hívták, és volt egylyukú és kétlyukú, a régiek babásfejüpang eizlinek is mondták". A hajók összeszegelésére szolgáló hajószeget különböző méretekben, amit "más néven fenyőszegnek is hívtunk, mert fenyőfába ütötték". Csőkampót, vagy gáz­kampót gázcsövek falhoz rögzítésére. Sima tetőkapcsot, vagyis ácskapcsot, fordított tető­kapcsot, különböző méretű bányasínszegeket, lécszegeket, kampósszegeket, szárnyas - és fülérszeget, valamint tolózárat. Azok az idősebb iszkápások, akik már a századfordulón is dolgoztak, ennél jóval kevesebb szegkovács termékre emlékeztek. Csonka Albert (született 1871-ben) szerint az isz-kápán kívül "csinyátak még závárt, csipővasat, fenyőszeget, tölfaszeget, förgetegszeget", ez utóbbi hat colos szög volt. Öreg Putter András ismerte és készítette még a különböző fejesszegeket, ácskapcsokat.

Az első világháborút követően, a mindenkori keresletnek megfelelően többnyire sínszeget és más szegeket, apró vasalásokat készítettek csak. "Iszkábát csak ókor, le az Alföldre."

AZ ISZKÁPA KÉSZÍTÉSE

Technológiai szempontból két féle lehet az iszkápa: Hidegen hajlított, vagy melegen kovácsolt. Mindkét eljárással készülő iszkápa alapanyaga azonos. Közönséges hordóabroncsból, vagy a gyapotvatta bálákat összefogó vaspántokból készítették. Az előbbit ócskavas-kereskedőktől vásárolták, az utóbbit Bécsből hozatták. "Bécsbe vót egy nagy vattagyár. A módosabb iszkápások - akiknek vót összeköttetésök -intézték ezt. Ők osztották ki, meg attak el. Ők is dógoztak, de vót öt-hat segítőjük is, akik nem a csaladbul vótak. Úgyhogy nekik vót külföldön összeköttetésük, az ittenieknek is űk hozták." Csonka Albert is megerősíti ezt: "abrincs köllötl hozzá, ojan minda hordókon. Most szurkos vas. Pintérektíí, vagy ócskásoktú vettík. Má mikor Bécsbű hozatták, akkor má a zabrincsnak vígé vót." Az alapanyagot az iszkápakészítés előtti nap délutánján készítették elő, vagdalták, hasították. "Dugosztunk dilután nigyig, asztán hasítottunk este nyócig.... Eccerre nyóc, tiz tizenöt kivagdatak. Ki mijén ember vót." Késsel, vagy iszkápavágóval daraboltak. A kést fokával a földre fektették. Erre tették az abrincsvasat és kalapáccsal rávertek. A rossz re-szelőből készült iszkápavágót hasonlóképpen alkalmazták. Az ötvenes évektől már az üllő ' orrába rögzíthető élesvágót használták e célra. A vágóra ferdén ráhelyezett vasszalagot egyetlen kalapácsütéssel ferdén levágják, majd a vaspántot odébb tolva ismét vágják, mindadig amíg egy-egy abroncs tart. Ilymódon szabályos rombuszalakú vasdarabok hullanak le a vágóról. "A vas spiccbe esik." A rombuszlapocskákat iszkápafogóval átlójában az üllő élére fektetik, s egy ütéssel begörbítik, lehajtják. Ez volt az egyszerűbb sima, vagy hideg iszkápa. A hideg iszkápának is "megvót az ereje", de többnyire csak külön megrendelésre készítették. Csonka Albert szerint a "kettő és feles ladik iszkába kíszűt hidegen". "A meleg iszkápa ugy kíszül, hogy az ember legugolt a tüz mellé. Mindig gugolva dógo-zott, mivel a tüz a földön vót. A fogó végivel befogta a vasat és beletette a tűzbe. Az egísz iszkápavas benn vót a tűzbe. De nagyon vigyásztak, hogy a fogó ne tüzeseggyen át. Ezer használták az íket is." Mikor a vaslemez kellőképpen álnevűit, a rombusz két hegyesszögű végét, az üllőn kalapáccsal lehajlították. Az így elkészített szögletes U metszetű iszkápa többféle méretű lehetett. "Kettes iszkába ladikho, Hannoslaposságu iszkába dereglékhö, ötös iszkába, körtelevelü. Ennek két szíle ki van kalapáva, lapítva." Legerősebbek, a szintén melegen kovácsolt pödrött, pödröttlábú, vagy másként tölgyfa iszkápa. Ez, mint neve is utal rá, kellően erős volt, s így alkalmas keményfa deszkák összekapcsolására is. Ehhez nagyobbra darabolják az abroncsot. A rombusz hegyesszögű végeit, megtüzesítés után, két oldalról behajtogatják, pödrik, majd melegen rávernek. Igy  ennek az iszkápának jóval erősebbek a hegyei. Putter Mihály szerint olyan fajtája is volt, amit fogóval csináltak. Ilyenkor az egyik fogóval erősen tartani kell a meleg vasat, a másik fogóval pedig csavarni, pödörni a rombusz hegyesebb végét. Utána ezt is elkalapálták. "Olyan vót, mind a fúró feje." Pödrött iszkápából is több méret készült. "Vót hármas pödröttlábu dereglékhö. Nígyes pödröttlábu ladikokho, észt kemínyfáho hasznáták. Hatostú tizenkettesig grébes iszkába. Két vágás, sujtás van benne, hogy jobban eterüjjön. Deregjékho, tölfa hajókho, halász ladikba hasznáták. A tizenkettős ritkán köllött. A mónárok, meg a hajósgazdák vettik meg varrásho. Vót még ötös rákláb iszkába, puhafábo, meg tölfáho hasznáták." Csonka Albert szerint iszkápát "sötítbe is csináták, ugy mindnappa. Eggy nap a nagyobb fajtábú tiz-tizenkét kilót, a kissebbekbű öt, hat, nyóc kilót csinyátunk."

AZ ISZKÁPA ÉRTÉKESÍTÉSE

Az iszkápások többnyire rendelésre dolgoztak. "Vasárnap meg ünnepen mentek a hajókovácsok, persze szípen kiöltözve, a Gál, meg a Komló féle vendíglőbe. Idejártak a többi mesterek is, mer nem ám akármilen emberek vótak a hajókovácsok. Összejártak ide a vendíglőbe sörözni az ácsokká, kűmüvesekke eggyütt. Itt attak nekik a rendülíst. Kinek mi kő. A kümüvesek rabicszeget, stukaturszeget, az ácsok ácskapcsot rendűtek. Ezeket az iszkápások megcsinyáták" – emlékezik Putter Mihály. Elbeszélése jól mutatja, hogy iszkápásokról (hajókovácsokról) mesél ugyan, de a megemlített termékek mindegyike szegkovács munka. Az értékesítés hagyományos módja szoros kapcsolatban volt a beszerzéssel. Sokszor a megrendelő szállította a nyersanyagot is. "Ha a vasat kereskedőtű vette, akkor annak köllött a munkát vinni. Vót a Semfeld, Adler, Sándori, Brenner. Ezeknek dúgosztak. Legtöbbször a vasárusoknak... Este kigyütt és átvette az árut: A Bcrán helin vót a raktár. Valami öt-hat kereskedő vót. ... A mónárok tavasszá hclbe gyüttek. A hajósok is vettek." A vaskereskedők szerepét a század elején már a meggazdagodott iszkápások vették át. A múlt században még vizi utón szállították az iszkápát. Közelebbi megrendelőhöz kocsin, de Putter Mihály szerint Orsovára is szekereztek az árúval. A szállítás á megrendelő, vevő feladata volt. Az iszkápát vitték Apatinba, Bezdánba, Pestre, az Alföldre. A helyi vásárlóknak a "Kossuth uccán árúták az iszkápát gyíkínyen. " A heti piacokon az iszkápások feleségei a gyümölcsön kívül a férfiak termékeit is árulták. A századelőn "az iszkábajér százszám után nígy-öt krajcárt fűzettek". Amíg az iszkápa nélkülözhetetlen árúcikk volt, az iszkápások jól éltek. Igaz egy-egy nagyobb megrendelés esetén 12-14 órát is dolgoztak naponta. Szinte mindegyik öreg isz-kápás büszke volt arra, hogy bár hat, tíz gyermeket nevelnek, "tele vótak aggatva arany óralánccal, meg gyűrűkkel."

Az 1948-ban szövetkezetbe szervezett iszkápások és ezek leszármazottai, már harminc éve is csak olykor-olykor készítettek iszkápát. Azóta gyakorlatilag ipari kisegítő tevékenységet folytatnak. Visszatértek a kezdetekhez, ismét szegkovácsok, huszadik századi szegkovácsok lettek.

A tanulmányt Perger Gyula írta.

1-szegfogo.png

 

 

 

 

 

 

 

2-szegfogo.png

 

 

 

 

3-fogohoz-valo-kep.png

 

 

 

 

 

 

4-5-szaklyavas.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6-kezi-fujtato.png

 

 

 

 

 

 

 

7-szogsablonok.png

 

 

 

 

 

 

 

8-iszkapavago.png

 

 

 

 

 

 

9-kilos-kovacskalapacs.png

 

 

 

 

 

10-11-iszkapak.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12-sinszegek.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10428676_1048619551818314_4463325727277146284_n.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kossuth-u.-136..jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

majus-1-szegkovacsok-felvonulasa.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szegkovacsok-es-valoszinuleg-a-gyermekeik.sikerult-ket-embert-beazonositani---levai-mihaly-elnokot-es-ifj.-abraham-ferencet.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

gyori-szegkovacsok-foci-csapata-1960-korul.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

idosebb-abraham-ferenc-a-haza-udvaran..jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

iszkapas---szegkovacsok-regebbi-munkamodja-idosebb-es-ifjabb-abraham-ferenc-munka-kozben.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Híreink csakis forrásmegjelöléssel használhatóak fel!