Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Győr-Újvárosi Szkóla szentmise keretében ősbemutatóval emlékezett Halmos László zeneszerzőre

2019.04.28

dscn4332.jpg

 

 

 

2019. április 28-án az isteni irgalmasság vasárnapján a délelőtti ünnepi szentmisét Lukácsi Zoltán plébánosunk celebrálta. Ezen az ünnepen templomunk szkólája teljesített szolgálatot, s tette emelkedetté a liturgiát. A szentmisén felhangzott Halmos László Missa Jubilate (Jubileumi mise) című kilencedik magyar miseordináriuma, amely a győri zeneszerző halála után ősbemutatónak számított. 

Nem ez az első alkalom, hogy a kórus Halmos László miséket -motettákat énekel. Horváth Csaba a kis szkóla vezetője pár éve foglalkozik behatóan Halmos Lászlóval műveivel, aki azóta folyamatosan kutatja a zeneszerző egyházi műveit, és amelyek a kórus tudásának és felkészültségének megfelel, azokat be is tanulják és előadják. 2017-ben Halmos László évet  hirdettünk templomunkban, amikor a nagyobb egyházi ünnepeken Halmos miséket, motettákat énekelt a kórus, többségében olyanokat, amelyek a szerző halála után biztosan nem hangzottak el, így ezek bemutatása ősbemutatónak számított. Az isteni irgalmasság vasárnapján énekelt Missa Jubilate is ősbemutatónak számított. 

Röviden a Missa Jubilate ordináriumról: Halmos e misét az egykori győri püspök Pataki Kornél 60. születésnapjára komponálta az 1980-ban. A zeneművet orgonára és két énekszólamra írta. Mégis érdemes figyelmet szentelni e miseordináriumra, mert feltárulkozik -az akkor már idős mester-, "új hangjának" keresése, ugyanis Halmostól talán szokatlan modern harmóniavilág jellemzi e zeneművet. A miseordináriumot 2018 szeptemberében kutatta fel a szkóla vezetője. 

Köszönjük a kórus szép áhítatot keltő énekét, kívánunk szolgálatukhoz sok örömet, hitet, jó egészséget.

Halmos Lászlóról bővebben olvashatunk itt.

 

dscn2919.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

dscn2923.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

dscn4329.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

dscn4330.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

dscn4337.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

dscn4339.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

H. Cs.

Híreink csakis forrásmegjelöléssel használhatóak fel.