Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Lourdes-i Boldogasszonyt köszöntötték Győr-Újvárosban

2020.02.16

86971711_185405079353604_878068809120874496_n.jpgA Lourdes-i Szűzanya ünnepét Katolikus Egyházunk február 11-én tartja, ez a nap egyben II. János Pál rendelkezése szerint a betegek világnapja.  A győr-újvárosi hívek február 16-án, az évközi idő 6. vasárnapján köszöntötték a Lourdes-i Szűzanyát a délelőtti ünnepi szentmise keretében.

A legszentebb áldozatot Kálmán Imre szemináriumi prefektus, püspöki irodaigazgató mutatta be.  A szentmise végén a pap és az asszisztencia ünnepélyes körmenetben levonult a Lourdes-i Szűzanyának szentelt neo-gót stílusú mellékoltárhoz, a hívekkel együtt. A körmenet alatt a "Szépen szól a kis harang" című Lourdes-i éneket énekelték a hívek. Imre atya fohászában bizalommal kérte a betegeket gyógyító Szűzanyát, segítsen nekünk mindennapi keresztjeink, szenvedéseink hordozásában.

Forduljunk bizalommal a betegek gyógyítójához, s kérjük gyakran segítségét testi és lelki bajainkra!

*

Lourdes-ban egy szegény, tanulatlan 14 éves lánykának, Soubirous Bernadettnek 1858-ban, február 11-én jelent meg először a Szent Szűz, a városka melletti massabielle-i barlangnál. Mária hófehér ruhát viselt, köpenye vakító fehér volt, égszínkék őv volt derekán, mezitelen lábát arany rózsa díszítette. Kezében rózsafüzér volt. Tizennyolc alkalommal jelent meg a kislánynak július 16-ig, bűnbánatot és engesztelést kérve. Március 25-én nevét is elárulta: “Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.”
 
H. Cs.
Fotó: Radicsné Csőre Andrea
Híreink csakis forrásmegjelöléssel használhatóak fel!
86711521_179891759960015_7671902709917679616_n.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
86864362_612702696128928_6314357719105011712_n.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
87028261_4282742155084907_832763917829668864_n.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
86806986_780524402455097_4392766282605264896_n.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
86447023_2571989566372875_4995332589163118592_n.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
86426425_2588427354728410_3046028052279590912_n.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
86609132_2551662175079172_2111204059250688000_n.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
86971711_185405079353604_878068809120874496_n.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
ujvarosi-lourdesi-szuzanya.jpg