Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A megszentelt élet évét megnyitó szentmise Győrben

2014.11.30

Ferenc pápánk 2015-re hirdette meg az Istennek szentelt élet évét, mely 2014 november 30-án, advent első vasárnapján kezdődött meg és 2016. február 2-án, a megszentelt élet napján zárul.

                                                        

 

A Győri Egyházmegyében a megszentelt élet évének hivatalos megnyitása 2014. november 30-án, 17 órai kezdettel, a győri Kármelita templomban az esti szentmise keretében történt meg, melyet Béri László Renátó kármelita atya mutatott be az egyházmegyénkben működő szerzetes pap testvérekkel együttt. A szentmisén szerzetes atyák, testvérek és nővérek is jelen voltak, többek között Alexiánus, Bencés, Domonkos rendi szerzetesek, és Szervita, Orsolyita, Szociális nővérek. A szentmise lélekemelő zenei szolgálatát a templom kórusa végezte.  A szentmise végén   a szerzetes atyák, testvérek és nővérek meggyújtották a tematikus esztendőt jelképező gyertyát az adventi koszorúról, amelyet közösségeikbe haza vihettek. A szentmise után rövid szentségimádást tartottak szerzetesi hivatásokért, kérve a Mennyei Atyát, segítse a fiatalokat, hogy meghallják az Ő hívását és tudjanak lángoló szívvel IGENT-t mondani, egészen neki adni életüket. 

Az eseményről készült fotók megtekinthetők itt.

Horváth Csaba