Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy pap szellemi öröksége - Emlékezés Zsebedics József atya halálának 2. évfordulóján

2020.05.19

Az alábbiakban teljes terjedelmében közzétesszük Zsebedics József atya egykori tanítványának, Horváth Csaba papnövendéknek igehirdetését, melyet József atya halálának második évfordulója alkalmából mondott 2020. május 18-án a Győr-Szigeti Szent Rókus templomban. Itt ünnepi engesztelő szentmisét mutatott be József atya lelki üdvéért Lukácsi Zoltán plébános. Az eseményről készült beszámolót és a fotókat megtekinthet itt.

*

2020. MÁJUS 18. HÉTFŐ 18 ÓRA, GYŐR-SZIGETI TEMPLOM

MEGEMLÉKEZÉS ZSEBEDICS JÓZSEF ATYA HALÁLÁNAK 2. ÉVFORDULÓJÁN

maxresdefault.jpg

Krisztusban Kedves Testvéreim!

 

Szokatlan világban élünk… A körülöttünk levő események láthatóan nem a megszokott mederben folynak az utóbbi pár hónapban… az utóbbi időkben mintha félnénk valamitől és félnénk egymástól. Valószínűleg félve jöttünk el most a templomba is... nem azért mert háború lenne. Nem azért, mert attól tartanánk, hogy az állam sötét emberei a templom előtt azt figyelnék, hogy bejöttünk-e a templomba, avagy sem, mint ahogy azt sajnos még szüleink, vagy nagyszüleink megélték. Hála Istennek, ma szorongásunk, nyugtalanságunk, félelmünk alapját nem ezek a tényezők alkotják… most egy apró, szabad szemmel nem látható dologtól félünk. Korunk halálos járványa fogott ki rajtunk, olyannyira, hogy a fejlettségére oly büszke ember -aki istenné akarta tenni magát-, aki azt hitte, hogy mindenható, aki azt hitte, hogy mindent megtehet és mindent elérhet, most elkezdett félni. Korunk embere rájött arra, hogy tevékenysége, léte, bizony határos és nem határtalan. Hogy mindaz, amikben hitt (ha egyáltalán hitt) másodpercek alatt az elmúlás tárgyai lehetnek. Mintha most az emberi lelkekben sorra dőlnének össze a bálványok. A reményvesztett ember elkezdett félni. Mit ér a tudomány, a büszkeség, a pénz, ha rettegnünk kell olyasmitől, amit nem ismerünk, amitől nem véd meg semmi, amire nincs ellenszerünk?

Valóban, félelmetes dolog ez a vírus és legyünk őszinték, nem is vettük eléggé komolyan... A járvány kitörése után, Európában viszonylagos nyugalom volt, de a lelkek háborogtak… Túl messzinek tűnt minden... ide úgyse fog eljutni… a ma élő embernek nem kellett Isten, nem kellett vallás és hit… lábbal tiportuk az Istentől kapott törvényeket... Azt hittük, hogy nagyobbak tudunk lenni a természetnél, nagyobbak tudunk lenni az Istennél! A pénz lett az emberek istene. Nem kell a Krisztusi keresztény értékrend. Már Európának sem kell a keresztény hit és identitás, történelmünkre és az őseinktől örökölt vallási-világi értékekre sem kell büszkének lenni… meg hát amúgy is nehogy már a múltban éljünk… éljünk a mának. Igen, ilyen világban élünk. A reklámok 2 perc hírnévnek örvendő személyeket állít elénk példaképül, akiknek valójában semmi érdemük nincs, ezáltal értéket sem közvetítenek… Légy olyan, mint ő, vallja a mai kor. Most, ezek az emberek elkezdtek félni… Isten tanít… Akik kitartanak Isten mellett, azoknak nincs mitől félni...

Én sem gondoltam volna, hogy a járvány adta helyzet miatt ilyen körülmények között fogok beszélni hozzátok, és fogok megemlékezni szeretett plébánosomról halálának 2. évfordulóján. Mindezek ellenére örömömnek adok hangot, hogy ilyen szép számban összegyűltünk az Úr oltáránál, hogy emlékezzünk egy olyan emberre, egy olyan papra, aki nekünk kedves volt, aki számunkra értéket, tiszteletet, szeretetet és az evangéliumból fakadó igazi örömet közvetített. Személyében olyan embert, olyan lelket ismerhettünk meg, aki a már fentebb említett mai szlogeneknek teljesen ellent mondana. Értéket és a múltból megmentett üzeneteket próbálta a mai világnak áthagyományozni. Paphoz híven Krisztusi értéket… olyan Krisztusi értéket, ami örök és változatlan, ami időtálló… Ő jól tudta, hogy múlt ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni. Egy olyan korban tette mindezt, ahol ezeket az értékeket nem sokan tekintették alapvetőnek.

József atya 2003-ban egy igen nehéz döntést hozott meg: 35 évnyi Kapuvári szolgálat után ismét Győrbe érkezett. A buzgó Kapuvárról egy nagyvárosba, Győr városába jött, a könnyező Szűzanya és Szent László városába, hogy hirdesse az Örömhírt és ezt a Krisztusi értékrendet minden embernek.

Sorolhatnám akár holnapig azt, hogy a 3 egyházközségben József atya mennyi mindent alkotott, újított és szépített. De jól tudjuk, hogy amit e világban szemmel látunk és tapasztalunk, hamar a múlt csapdájának martalékává válhat. De a lélek, a szellem örök. Mondani szokás, hogy csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek, de örökké él az, akit szeretnek.

Pont ezért mai beszédemben szeretném József atya szellemi értelemben vett legnagyobb érdemét kiemelni, méghozzá azt, hogy identitást, értékszemléletet adott híveinek többek között helytörténeti munkái által. Nemcsak a lelkek szántóföldjén végezte ő a magvetést… lelkipásztori szolgálata mellett kutatásaival évtizedek óta faggatta a múltat. Az elmúlt ötven év alatt igyekezett mindig pap maradni, hiszen ez volt a hivatása, küldetése. A helytörténeti munkát, a kutatást és az írást is mindig „paposan végezte.” Számára ez azért volt fontos, hogy az emberek olvassanak és, hogy könyveiből megérkezzenek az emberek szívébe a múltból megmentett üzenetek. Ebben a vonatkozásban Sziget és Pinnyéd templomainak történetén túl, -hogy most egy picit hazabeszéljek Újvárosba-, Kanonok urat megihlette újvárosi templomunk történelme, sőt városrészünk történelme is. Helytörténészként felkutatta többek között a nagy újvárosi plébános elődök életútjait. Valószínűleg nem tudtuk volna meg azt, hogy volt egy plébánosunk Perlaki-Somogy Lipót, aki szombathely püspöke lett. Amikor meghalt sírját nem zárták le, mert a hívek meg voltak bizonyosodva arról, hogy 100 év múlva oltárra emelik a szent püspököt. Említhetnénk még Kozmár György plébánosunkat, aki újvárosi templomunk alapjait lerakta s nem sokkal ezután elhunyt. Egy szentéletű plébános volt, akinek mindene volt az újvárosi hívek. Hetsey József plébános úr, pedig folytatta elődje munkáját és megépítette ezen hatalmas bazilika méretű templomot, amely máig hirdeti Újváros egykori és –remélhetőleg-, jövőbeli dicsőségét. Beteges emberként építette fel templomunkat, és tb. ezért az áldozatvállalásáért hívei nagyon szerették. Kanonok úrnak köszönhető, hogy van róla fotónk is. Őt követte Horváth Lajos honvéd plébános, aki évtizedeken keresztül állott templomunk élén. Érdeme, hogy belül kifestette a templomot, illetve 50 éves aranyjubileumára 1912-ben felállította azt a keresztet, ami mai napig ott áll az újvárosi templomunk előtt. Szent életű, hazaszerető neves hitszónok volt, aki a forradalomban is harcolt. Magától Kossuthtól kapott egyszer egy kokárdát, amelyet élete végéig hordott reverendája alatt. De megemlíthetném még a nagy Baralich Lőrinc méltóságos urat, aki mindenkinek mindene volt. Mindenét elajándékozta a szegényeknek. Máig él az a mondás, - sok megható történet mellett-, hogy amikor hívei meglátták az ő plébánosuk elnyűtt öltönyét, vettek neki egy újat, amit később szintén a szegényeknek adott.

A fentebb említett személyek szentéletű lelkipásztorok voltak és József atyának köszönhetjük, hogy tudunk róluk. Büszkék vagyunk rájuk, és nagy büszkeség számunkra, hogy ők templomunkban teljesítettek szolgálatot újvárosi őseink lelki üdvösségéért. József atya nem csak egy távoli korszak szentjeit, nem csak egy távoli ország kanonizált szentjeit állította figyelmünkbe, hanem „hétköznapi” szenteket, olyan embereket állított elénk példaképül, akik itt Újvárosban, Szigetben és Pinnyéden tevékenykedtek. Akik itt, egészen közel hozzánk meg tudták valósítani az életszentséget. Olyan buzgó világi híveket, papokat állított lelki szemeink elé, akik sokat tettek Isten országának megvalósulásáért már itt a földön, akik felvirágoztatták templomainkat és benne a hívő lelkeket… Ez egy egészen sajátos lelkipásztori gondolkodásmód. József atya egy egészen sajátos lelkipásztori evangelizálást folytatott a lelkek szántóföldjein.

Ezek a hétköznapi szentek köztünk éltek. Ők azok, akik hitben előttünk jártak, akik identitást adtak és adnak az újvárosi híveknek. Nehéz ilyen nagy papok után utódként helytállni, de talán József atyát ösztönözte is ezen szentéletű papok példái: folytatni a hirdetést, tanítani Isten szent Igéjét, hirdetni az Evangéliumot, vetni csak vetni, jó magvetőként fáradhatatlanul annyi sok éven át. Igaz, hogy szemeinkkel nem láthatjuk és kezeinkkel sem tapinthatjuk az elszórt, elvetett magok állapotát, fejlődését, de tudnunk kell, hogy József atya magvetőként fáradhatatlanul végezte feladatát a reá bízott szántóföldön, vagyis egyházközségünk tagjainak lelkében. Szükség lenne ilyen Zsebedics Józsefekre, ilyen emberekre, ilyen papokra. Akik hűségesen megőrzik a Krisztustól kapott hit fényét… akik továbbadják a hit gyertyalángjának fényét… A mai világnak tündöklő lámpásokra van szüksége, mert nagy a sötétség, de hiszem, e továbbadott sok apró fény, hatalmas világosságot képes árasztani ebbe a furcsa világba.

Sokszor elmondtam már, hogy József atya szellemi öröksége hatalmas kihívás és hivatás: őrizni a hitet, gyökereinket, történelmi, vallási értékeinket. Az egykori buzgó eleink példája az, ami a jelen emberét arra ösztökéli, hogy építsük szebbé, virágzóvá világunkat, hazánkat, egyházközségeinket, templomainkat, iskoláinkat. Mindennek alapja a krisztusi szegletkő, amely biztosítja a megmaradást, de hogy hogyan építsük tovább, az már a mi felelősségünk. Ez nemcsak a papok feladata, hanem minden keresztény ember feladata egyben. Lehet, hogy a mai divat homlokegyenest ellent mond mindazzal, amit vallunk és hiszünk… lehet, hogy megaláznak, kinevetnek, sőt üldöznek minket, mert Krisztushoz tartozunk De II. János Pál pápánk, akinek épp ma van születésének 100. évfordulója, szintén bátorít minket. Első beszéde alkalmával azt mondta a kül. hamis ideológiák által megfélemlített világnak: „Ne féljétek, tárjátok ki a kapukat Krisztusnak.” Testvéreim! Akik kitartanak Isten mellett, azoknak nincs mitől félni..." A Krisztusba vetett élő hitünk alkotja legmélyebb és legtermékenyebb identitásunkat. Ezt a hitet kell megosztanunk másokkal őszintén, becsületesen, önhittség nélkül, a mindennapi élet párbeszédén, a szeretet párbeszédén keresztül. Mivel Krisztus a mi életünk (vö. Fil 1,21), beszéljünk Róla, Tőle kiindulva, habozás vagy félelem nélkül. Szavának egyszerűsége megnyilvánul életünk egyszerűségében, abban az egyszerűségben, ahogy másokkal kommunikálunk, a testvéreink iránt végzett szeretetszolgálat egyszerűségében." (Ferenc pápa)

Természetesen kanonok-plébános úr kézzel fogható és szellemi munkájának, tetteinek jelentőségét nem a jelenkor embereinek aggályai, hanem a történelmi idő fogja eldönteni, addig is biztató szavakkal és a feltámadásba vetett hittel a szívünkben adunk hálát Kanonok úr Szigetben, Újvárosban, és Pinnyéden végzett áldozatos munkájáért-szolgálatáért! Imádkozzunk érte, hogy Jézus szent nevében, nyugodjék békében! Úgy legyen! Ámen!

 

Horváth Csaba papnövendék