Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elhunyt Veisz Mária Claudia szervita nővér, Újváros szülötte

2016.07.28

 

Kedves Testvérek!


                   

A feltámadás hitében tudatjuk, hogy 2016. július 28-án, csütörtökön 12 óra 15 perckor az Örökkévalóságba költözött 91 éves korában Veisz Mária Claudia szervita nővérünk! Imádkozzunk érte! Nővérünktől a győr-újvárosi Urunk Színeváltozása-plébániatemplomunkban (9025 Győr, Kossuth Lajos utca 42.) augusztus 30-án 14 órakor kezdődő szentmise keretében tartandó gyászszertartáson veszünk búcsút. Ezt követően a győri Szentlélek-templom kriptájában helyezik örök nyugalomra 15.30 órakor. A szentmise előtt, 13.30-tól a hétfájdalmas rózsafüzért imádkozzák.

Nővérünk, rég készült erre a Nagy találkozásra! Gyakran emlegette, hogy vágyik, már a Mennyországban lenni!

Az Úr magához édesgette, gyengéddé tette élete utolsó napjaira! Nagyon hálás volt minden szolgálatért,és megköszönte szeretetünket! 
Hónapokkal ezelőtt elköszönt tőlünk, bocsánatot kérve, hogy ő már megy...

Hálásak vagyunk Istennek, hogy Claudia nővért nekünk adta!

Gyakran hallottuk tőle e fohászt: "Jézus, életem, Királyom, Örök Mennyországom!"

Tegnap este még közös kép készült a "Názáreti Hajlékban!" (Budapesti Szervita Rendház) Mosolyog!

Az Egyház imájába foglaljuk bele: "Neked ajánljuk Urunk, Mária Claudia nővér lelkét. add, hogy meghalva e világnak, benned éljen. Megbocsátó irgalmas jóságodból engedd el, emberi gyarlóságból elkövetett bűneit".Ámen.


Gyöngyi Mária nővér, osm

*

 

Egy 2010-ben készült interjúval emlékezünk Újváros szülöttjére, Claudia nővérre:

 

"A gyerekek voltak a szívem közepe"

 

Veisz Mária Claudia szervita nővér - „Itt laktam gyerekkoromban Győrben, a mostani rendház melletti telken állt a házunk. A megváltós nővérek neveltek óvodáskoromtól, hívást éreztem a szerzetesi életre, és először a karmelitáknál, majd a megváltósoknál próbálkoztam.

 
"1942-ben ide jöttek Győrbe a szervita nővérek, akkor megismertem Schweiger Teréz nővért, a főnöknőt. 1947-ben léptem be a rendbe, amikor a huszonöt éves jubileumukat ünnepelték. Jó szüleim nagy áldozatot hoztak azzal, hogy hozzájárultak a belépésemhez, mert öten voltunk testvérek, a bátyám elesett a háborúban, a többi testvérem kicsi korában meghalt. Így a szüleimnek nem volt könnyű elengedni, de megtették – meséli meghívásának történetét Veisz Mária Claudia nővér. Amikor letelt a noviciátus, Claudia nővér egy évre szóló fogadalmat tett, majd Kőszegre került A tanítóképző első osztályát májusban fejezték be. Ekkor az irgalmas nővérek Pesten a kolostori életre előkészítő tanfolyamot tartottak, amire őt is elküldték. Aztán jött a szétszóratás. „Amikor Győrből elhurcolták a nővéreket, édesapám értem jött Pestre, hogy hazavisz. De ehhez a főnöknő engedélye kellett, ezért elmentünk hozzá. Ott sírva mondta el neki édesapám: »A fiam elesett a háborúban, ha most még a lányomat is elvesztem, azt nem élem túl!« De a főnöknő megnyugtatta: az állam és az egyház közötti »megállapodás« szerint szeptemberben le kell vetnünk a rendi ruhát, a nővérek mehetnek, ahová tudnak. Akkor száz fölött volt a rendben az apácák létszáma. Ősszel hazaküldtek minket, így szüleimhez mentem” – folytatja a nővér a szétszóratás eseményeit. Nehéz időszak következett ekkor, mert nem kapott munkát. A háború alatt a honvédségnél dolgozott géptávírászként a Frigyes laktanyában mint önkéntes honvédelmi munkaszolgálatos. A postánál jelentkezett, de amikor a főnök megtudta, hogy apáca, már nem vette fel, így a Vagongyárban, majd az asztalosoknál dolgozott segédmunkásként. Később egy bölcsődében kapott takarítónői állást. Ott arra biztatták, tanuljon tovább, így munka mellett sikerült elvégeznie a gimnáziumot, majd a kétéves ápolónőképzőt. Ekkor már elmúlt harmincesztendős, megkapta a diplomáját, és visszavették a bölcsődébe, ahol a nagyobb gyerekekkel foglalkozott, akik már óvodába készültek. „Győr több bölcsődéjében dolgoztam, többek között a Kígyó utcaiban is. A kollégák mindenhol szerettek. Ha csúnyán beszélt valaki köztük, rászóltam, erre azt válaszolták, hogy otthon is ezt hallják a gyerekek. Akkor mondtam nekik, éppen ezért legalább itt nem szabad így beszélni. Megtanultam furulyázni is, amit örömmel hallgattak, az egyik gyereknek a szülei süketnémák voltak, a kicsi sohasem hallott még se éneket, se hangszert. Behunyt szemmel hallgatta a furulyaszót, és amikor befejeztem, hatalmasat sóhajtott. Emlékszem egy kisleányra, ott ült mellettem, és egész délelőtt sírt, próbáltam vigasztalni. Egy kisfiú már nagyon várta az anyját, ő is mellettem ült a kisszéken, mindig mondtam neki, hogy mindjárt jön az édesanyja. A gyerekek voltak a szívem közepe, egész nyugdíjig ott dolgoztam. Megbecsülték a munkámat, kaptam fizetésemelést, néha rendkívülit is, így elég jó nyugdíjat kapok” – emlékszik a munkás napokra a nővér. Hittant is tanított az ismerősök körében, később több családhoz is eljárt titokban, ahol elsőáldozásra, bérmálkozásra készítette föl a gyerekeket. Ez abban az időben nagyon kockázatos vállalkozás volt. „Akkoriban egy civil háznál rendszeresen összejártunk mi, nővérek, mert sokan itt maradtak Győrben. Így tartottuk a kapcsolatot egymással, de az ávósok meglesték, és börtönbe került, aki befogadott minket” – meséli Claudia nővér a nehézségeket. „A rendházunk mellett állt a »mindenki kápolnája«. Azért ez a neve, mert amikor épült, téglát lehetett adományozni, és még a nagymamám is adott hozzá építőkövet. Ezt nem államosították, így a plébániához csatolták, Teréz néni gondozta. Ünnepeken itt jöttünk össze, és itt adtunk hálát Istennek, hogy kitarthattunk a nehéz időkben. A szétszóratás miatt először 1954-ben, a Könnyező Szűzanya előtt magánfogadalomban köteleztem el magam. Hét év után kellett volna letenni az örökfogadalmat, de erre 1959. augusztus 23-án két tanú előtt a győri kápolnában került sor.” Nyugdíjba menetele után még néhány évig egyházi adót szedett. Amikor a szerzetesrendek visszaigényelhették az épületeiket, lehetőség nyílt új kolostor építésére. Itt építették meg a kolostort a háza melletti telken, majd lebontották a házát és beépítették a rendházba. „Az egykori tanítványok és szüleik sokszor eljönnek hozzám. A legszebb az volt az életemben, hogy szerettem a jó Istent és ő is szeretett engem. Most, nyolcvanöt évesen az imádság teszi ki napjaimat, és »várom a behívót«, amit a jó Isten tud, mikor kell bekövetkeznie – fejezi be élettörténetét Veisz Mária Claudia szervita nővér.
 
- Eddig a 2010-ben készült interjú Cludia nővérrel...
 
 Klaudia nővér az utolsó másfél-két évben a győri rendházból a Budapest-Kelenföldi szervita rendházba vitték, itt gondozták és segítették nővértársai. Az újvárosi plébániatemplomunkban is teljesített egykor szolgálatot, segített ahol tudott, az egyházi adót is ő szedte. Egyházközségünkben azért fogunk imádkozni, hogy Nővérünk Jézus szentséges szívén lelje meg az örök nyugodalmat, a Fájdalmas Szűzanya közbenjárása által.
 
REQUIEM IN PACE - NYUGODJÉK BÉKÉBEN!
 
Gyászjelentés elérhető itt.