Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyertyaszentelés és balázsolás Győr--Újvárosban

2016.02.07

2015. február 7-én, az évközi idő ötödik vasárnapján a győr-újvárosi hívek a délelőtti szentmise előtt, első vasárnap lévén szokás szerint elimádkozták a teljes rózsafüzért. A szentmise elején plébánosunk, Zsebedics József és az asszisztencia az Újvárosi Segítő Szűzanya kegyoltárához vonultak, ahol az atya gyertyákat szentelt, és közösen imádkoztunk mindannyiunk lelki békéjéért. A gyertyák megáldása és megszentelése után a ministránsok ünnepi körmenetben adták tovább a híveknek a lángot s így vonultak fel az oltárhoz. József atya az irgalmasságról beszélt kiemelve a szentévet. Ugyanis hamvazószerda utáni pénteken egyházközségünk a bazilikába zarándokol a könnyező Szűzanyához, ahol is a bazilikai szent kapu átlépésével nyerhetünk búcsúi kegyelmeket. Ezt a szent búcsút a hívek buzgóságába ajánlotta József atya. A legszentebb áldozat bemutatása után a plébános Szent Balázs vértanú püspök közbenjárását kérve Balázs-áldásban részesítette a megjelent híveket.

 

Az eseményről készült fotókat megtekintheti itt.

Bazilikai zarándoklatunk:

Gyülekező plébánosunk vezetésével a bazilika főbejáratánál a szent kapu előtt 17:15-kor. A szent kapun való átlépés után 17:30-kor keresztutat járunk a templomban, majd az ünnepi püspöki szentmisét megyéspüspök úr mutatja be az újvárosi, szigeti, pinnyédi, Szent Erzsébet-Telep hívei számára. Közreműködik templomunk szkólája. Szeretettel várunk mindenkit!

 

Híreink forrásmegjelöléssel használhatóak fel!

Horváth Csaba

Kép: Bálint István