Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hazatért a templomépítő plébános – Kapuváron örök nyugalomra helyezték Zsebedics József atyát

2018.06.02

 Zsebedics József címzetes kanonok, nyugalmazott plébános pünkösd vigíliáján hunyt el, életének 77., papságának 53. évében. Május 30-án püspöki gyászmise keretében helyezték örök nyugalomra, akarata szerint az általa épített kapuvár-házhelyi Sarlós Boldogasszony-templomban.

 

  -zsebedics_j_15.jpgA szomszédos utcákban is jól hallatszott a házhelyi templomból kihangosított rózsafüzér-imádság szerdán délután a rábaközi kisvárosban, Kapuváron. Mindenfelől gyászruhás emberek közeledtek a Mária tiszteletére szentelt istenháza felé, gyalog, biciklin, autóval. A kihangosításra és a templom előtti téren elhelyezett padokra bizony szükség volt, ezen a délutánon a templom tágas terei szűknek bizonyultak. A hívek serege egykori plébánosa búcsúztatására, igazabban szólva hazafogadására gyűlt össze. A gyászolók között jelen voltak egykori és jelenlegi városvezetők és iskolavezetők, illetve közéleti személyiségek is. A Kapuváron szolgált lelkipásztorok és a környékbeli plébánosok közül is sokan eljöttek búcsút venni a kapuváriak által mindig csak kanonok úrként emlegetett Zsebedics Józseftől, aki három és fél évtizeden keresztül szolgálta az itt élőket lelkipásztorként – káplánként, majd építő plébánosként. Ahogy majd az egykori pannonhalmi bencés diáktárs jellemzi őt a homíliában: „Akit ma itt eltemetünk, lelkipásztor volt. Pap. Aki templomot épített, nemcsak kőből, hanem élő kövekből.”

 

-zsebedics_j_13.jpgA gyászmise főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök, szónoka Korzenszky Richárd OSB nyugalmazott tihanyi perjel, aki szintén hazajött ezen a napon Kapuvárra, csakúgy, mint Lukácsi Zoltán, a Győri Hittudományi Főiskola rektora és Kiss György Barnabás Detroitban szolgáló ferences.

A liturgia a gyász dallamaival és imáival veszi kezdetét. „Adj, Uram, őnéki örök nyugodalmat, és az örökkévaló világosság fényeskedjék néki!”; „Istenem, örök Atyám, szent kezedbe adom lelkem!”; „Közelebb-közelebb, Uram, hozzád”. A rektor által felolvasott evangéliumi szakasz a farkasok közé küldött bárányokról szól, ígérettel a végén: „Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.” Erre visszhangoznak Richárd atya szavai.

 

Korzenszky Richárd OSB szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük:

Evangélium Szent Máté könyvéből  (10,16-22)

Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül. 

Temetni, búcsúzni, hálát adni jöttünk ma össze. Egy haláleset hívott ma minket ide. Ebbe a szép templomba, amely Sarlós Boldogasszony tiszteletére épült. A világegyházban holnap van ez az ünnep, nálunk július 2-án. Az aratás ünnepe is. A reménység, az új életnek az ünnepe.

 

-zsebedics_j_18.jpgAkit ma itt eltemetünk, lelkipásztor volt. Pap. Aki templomot épített, nemcsak kőből, hanem élő kövekből is, Isten Egyházának volt elkötelezett szolgája utolsó leheletéig. Papi, lelkipásztori élete legnagyobb részét itt töltötte, ebben az egyházközségben, a kapuvári hívek szolgálatában. 

Zsebedics József atya egy évvel volt fiatalabb nálam. Ugyanannak az iskolának voltunk diákjai, a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumnak. Ő a községből, Győrszentmártonból járt fel, én a diákotthon lakója voltam. Sok közös élményünk volt, tanáraink is részben ugyanazok a bencés tanárok voltak, akik meghatározták életünket, gondolkodásunkat, akiktől világlátást, kultúrát kaptunk, és akik vezettek bennünket, hogy közelebb kerüljünk az Istenhez. Hittanárunk, Bajtay Oros atya külön is szívén viselte azok sorsát, akiket megérintett a papi hivatás gondolata. 

Jóskát is bizonyára megdöbbentette, amikor igazgatónkat, Söveges Dávid atyát a karhatalmisták elvitték és egy teherautón félholtra verték. Így épült a forradalom után a legyőzhetetlen „béketábor”. Amikor én egyik nagyanyámnak megmondtam, hogy szeretnék bencés szerzetes lenni, kétségbe esve válaszolta: „Fiacskám! A mai világban?” Mindig mai világ van, mindenki a mában, a mindenkori mában kell hogy éljen. Én itt, Kapuváron még imádsággal kezdtem az első osztályban az iskolai órát. Majd énekeltük, hogy „egy a jelszónk, a béke! Harcba boldog jövőért megyünk!”

-zsebedics_j_01.jpgÖsszezavarodott körülöttünk a világ. Pontosabban: egy diktatórikus rendszer tudatosan végzett és végeztetett agymosást, az óvodától kezdve az egyetemig, az élcsapatnak kikiáltott párt egyeduralmának kiterjesztésével az egész társadalomban. Ezek voltak az ötvenes évek. 

Akik a hatvanas években készültek a papságra, szűk keretek közé voltak szorítva. A vallás szabadságát biztosította ugyan az alkotmány, de a vallásos emberek sokféle hátrányos megkülönböztetést szenvedtek el. Nyílt egyházüldözés ugyan nem volt, de – hadd legyek itt személyes – nővéremet a kapuvári gimnázium iskoláztatási bizottsága az akkori gimnáziumi vezetés aláírásával és pecsétjével ellátott írásával egyetemi tanulmányokra nem javasolta vallásos világnézete miatt. Hiába volt mindig kitűnő, sose juthatott egyetemre. 

Lelkipásztornak lenni abban a „mai világban” nem akármilyen kihívás volt. Szüleim közelről láthatták a kapuvári lelkipásztorok életét. Részben magam is megtapasztalhattam tevékenységüket iskolás gyermekként. Egy hagyományosan vallásos, szokásaihoz ragaszkodó közösségben, amilyen az akkori Kapuvár népe volt, volt helye a papnak, nem tekintették idegennek, hanem pásztornak, akit elfogadtak, ha törődött velük. S a kapuvári lelkipásztorok ilyenek voltak. Híveikért és híveikkel együtt élő emberek. 

Azonban még jól emlékszünk arra, hogy – ugyan az ötvenes években az államhatalom kifejezetten a vallás megszüntetésére törekedett – az 1956-os forradalom után a hivatalos állami vezetés igyekezett előmozdítani a konszolidációt, mégis voltak perek, papok börtönre ítélése, – és bár megmaradtak a korlátok, az eszközök szelídebbek voltak, de még a nyolcvanas évek végén is beszámolási kötelezettségük volt az iskolaigazgatóknak arról, milyen százalékban sikerült lemorzsolni a hitoktatásra jelentkezők számát. 

-zsebedics_j_27.jpg

„Békességet hagyok rátok!” – mondta Jézus. A farkasok közé küldött bárányoknak nem volt mindig egyszerű felismerni a báránybőrbe bújt farkasokat. Egy olyan társadalomban, amely tele volt hazugsággal, megtévesztéssel, nem volt egyszerű felismerni a csapdát. Az egyházakkal „hosszú távú együttélésre” berendezkedő vezetés hízelgő megnyilvánulásai ideig-óráig sokakat elbizonytalanítottak. Voltak, akik úgy gondolták: „Ez a jövő útja…” Krisztus békéjét hirdetni azonban ilyen körülmények között is kötelesség. 

Zsebedics József  címzetes kanonok jó plébános volt. Hosszú kápláni évei során megismerte a várost, az embereket és megismerték őt is. Plébánosként is szívesen fogadták. Mert olyan ember volt, aki szerette az Isten házát, gazdája volt híveinek, és szívügye volt, hogy az egyre jobban kifejlődő városrészben, a „Házhelyben” legyen helye az Isten házának is. 

Már 1923-ban kijelölték a telket a templom számára. Majd egyre bonyolultabbá vált a világ. 1987-ben az egyházközség elhatározta, hogy megépítik a templomot. A rendszerváltozás után megvalósulhatott az álom, felépült a templom: áldott legyen a tervezők, az első templomatya, a sok már nem élő segítő emléke. Most ebben a templomban találja meg végső nyughelyét az a lelkipásztor, aki harmincöt éven keresztül, egy bonyolult világ útvesztőiben igyekezett elkötelezetten szolgálni a híveket és építeni élő kövekből az Isten Országát. Akinek utolsó mondatai és fohászai között is mindig ott voltak a kapuváriak. Személyes tanúja vagyok ennek. 

Hálát adunk most elhunyt lelkipásztorunk, paptestvérünk életéért. Isten irgalmába ajánljuk gyengeségeit a mi gyengeségeinkkel együtt. „Isten irgalma felől kétségbe soha ne essél!” – bátorít bennünket Szent Benedek atyánk. Köszönjük, hogy híveiért élő pásztor lehetett, aki hirdette: „Hiszem az örök életet.” 

Adja az Úr, hogy megtapasztalja azt a békét, amely Krisztustól származik, és amit semmiféle politikai rendszer nem képes megadni. Az igazi békességet.

Plébános atya, kanonok úr, Jóska: nyugodjál békében!

 

-zsebedics_j_43.jpgA kapuvári hívek nevében Dukai Miklós, a plébániai tanácsadó testület korábbi alelnöke búcsúzik „attól az embertől, aki egy volt közülünk, akinek egész élete eggyé forrott városunkkal”. A hosszú kapuvári szolgálat legfontosabb eseményeinek felidézése után így köszön el: „Kedves plébánosunk, kanonok úr, Isten veled, nyugodjál békében!”

A temetési szertartás végén a Salve Reginát a győri Könnyező Szűzanya éneke követi, fájdalomról, könnyekről, vezeklésről – és a mégis-reményről: „Ámde az égben sírni nem lehet”.

Temetésre gyűltünk össze. Egy hazatérés tanúi lettünk. A lelkipásztor, az egykori plébános így egyesítette ismét szeretett híveit bánatban és örömben. 

A temetésről készült fotókat megtekintheti itt.

A győri búcsúztatóról készült képes és írott beszámolót megtekintheti itt.

Videó:

 

Forrás: magyarkurir.hu