Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IX. Öt Templom Fesztivál Győr-Újvárosban

2014.05.18

Öt Templom Fesztivál 2014 Győr. Öt nap, öt templom, öt vallás, egy kultúra. Idén kilencedik alkalommal került megrendezésre Győr- Újvárosban az Európában is egyedülálló ökumenikus Öt Templom Fesztivál 2014. május 15-19. között. 

 

Van Győr-Újvárosban egy utca, ahol öt templom fér meg egymás mellett: a kupolájáról messziről felismerhető zsinagóga, a torony nélküli, copf stílusú evangélikus öregtemplom, egy református, Győr második legnagyobb temploma, a katolikus és egy görög katolikus templom. És van Győrben egy fesztivál, amit 2006 óta minden évben megrendeznek: az Öt Templom Fesztivál. Az immáron 9. éve megrendezendő fesztivál keretében a Győr-Újvárosi Szent József, Urunk színeváltozása plébániatemplomban is színes programokkal várták az érdeklődőket.

 

 

A fesztivál történetében már második alkalommal vonták be programhelyszínként az Újváros elején fekvő, plébániánkhoz tartozó, Nepomuki Szent János kápolnát. Május 16-án, pénteken 15 és 17 órai kezdettel ezen kápolna falai közt mutatták be a nemzetközi sikernek örvendő Lénárt András, Mikropódium: Con Anima című kozmosztörténetét, bábjátékát.

 

 

 

Szintén ezen a napon Anyaszentegyházunk, a gyónási titok vértanúját, Nepomuki Szent Jánost köszönti. Ezen alkalomból, az Újvárosi ősök példájára, egyházközségünk hívei imádkozást szervezett a neki szentelt kápolnába, plébánosunk Zsebedics József vezetésével. Idén ezen áhitatot az Öt Templom Fesztivál meghívására Kocsis Csaba, Meczel György és Mizsei Zoltán gregorián éneke tette még ünnepélyessé. Az újváros elején található Nepomuki Szent János kápolnát 1849-ben építette özv. Wolf Mátyásné, szül: Rohovszky Johanna, aki egész életében szívügyének tekintette a kápolna sorsát. Wolfné Rohovszky Johanna 1858-ban halt meg, teste a kápolna alatt nyugszik, s várja a boldog feltámadást .

 

 

Szintén pénteken Győr-Újvárosi plébániatemplomunkban a Bubnó Tamás által vezetett Szent Efrém Férfikar nagyszabású koncertet, zenei áhitatot tartott 19 órai kezdettel. Az előadáson vendég művészként részt vett Dés László szaxofon művész, akinek szaxofon hangja különlegesen jól vegyült a Szent Efrém Férfikar hangzásával. 

 

 

Május 17-én, szombaton a Schola Academica gregorián kórus tartott zenei áhitatot plébániatemplomunkban. A Schola Academica kórus szándéka továbbörökíteni a jellegzetes ősi gregorián előadásmódot. A kórusnak részét képezi a felnőtt kar mellett a válogatott gyerekkar, ezzel is azt a középkori tradíciót folytatva, amely komoly szerepet szán a gregorián éneklésben a gyerekeknek is. A 35 felnőttből és 12 gyerekből álló kórus műsora szemezgetés volt az e kórus elődje, a Schola Hungarica lemezeinek anyagából; Nagyböjt, Húsvét és pünkösd ünnepének gregorián és többszólamú liturgikus tételeiből. Az egyházi szent zene gyöngyszemeit igazán szép volt hallani, és mély mondani valóján elmélkedni.

 

Május 18-án, vasárnap az ünnepi szentmise után a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Kéttanyelvű Általános Iskola Eszterlánc kórusa énekelt Gospel énekeket.  A szép és lelkes előadást az egyházközség hívei és az érdeklődők vastapssal jutalmazták. Köszönjük nekik és felkészítőiknek!

 

Vasárnap délután pedig a Nepomuki Szent János kápolnánál Szluka Judit, Boldogasszony zsonglőrje című bábjátékát adta elő. 

 

Ez az öt nap ismételten bizonyította azt,  hogy ebben a városrészben az egységépítés fontos a különböző felekezetű testvérek számára. Megismerkedni egymással s, hogy osztozzunk az egymás iránti kölcsönös szeretetben. "Mert az Isten a szeretet és aki kitart a szeretetben az az Istenben marad, s az Isten is őbenne."

(1 Ján. 4,16)

Az eseményről készült fotókat megtekintheti itt.

 

Szöveg és kép: Horváth Csaba