Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kármelhegyi Boldogasszony-búcsú Győrött

2020.07.16

 

img_20200716_170403_1.jpg2020. július 16-án, csütörtökön, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepét üli Egyházunk. Ezen a napon két szentmisét mutattak be a Kármelita atyák a győri kármelita templomban, ami a templom egyik búcsúja is egyben. A délelőtt 11 órai szentmisét Rohrbacher János OCD kármelita atya mutatta be. Prédikációjában  a kármeliták lelkiségét és annak történelmi vonatkozásait mutatta be. A 17 órai ünnepi szentmisét a Kármel patrónája tiszteletére Péceli Imre Bence OCD mutatta be. Prédikációjában a skapuláré jelentőségét méltatta. Imre atya párhuzamot vont a járvány adta helyzet miatt oly gyakran használt szájmaszk és a skapuláré között. Elmondta, hogy a skapuláré is véd minket a gonosszal folytatott harcunk során.

A szép barokk kármelita templomot mindkét szentmisén zsúfolásig megtöltötték a városból és azon túl is ide zarándokló hívek. A szentmisén szép számban voltak jelen a skapuláré társulat tagjai is.  A szentmise zenei szolgálatát a templom kórusa látta el, Csizmadia Gertrúd vezényletével, orgonán közreműködött Nagy Tibor kántor. Képeink a 17 órai szentmisén készültek.

*

A Sarutlan Kármelita Szerzetesrend 1697-ben települt be Magyarországra. Szelepchényi György hercegprímás 50.000 forintnyi hagyatéka lehetővé tette számukra, hogy Győrben a Perger-féle házat, - mely a várbástyákhoz közel, s a Katonai Építészeti Hivatal szomszédságában volt - megvásárolják és 1699-ben ideiglenes kolostorrá alakítsák. Rövidesen elkészült a végleges rendház teve, az építkezést pedig 1732-ben fejezték be. A templom alapkövét 1721-ben helyezték el és 1725-ben szentelték fel. A templom tervező építésze a kármelita Athanasius testvér volt. Ő vezette az építkezést és a berendezés tervei is tőle származnak. Oltárait a szobrokkal együtt Domonkos kármelita testvér készítette. A főoltár képe Szent István királyt és Szent Imre herceget ábrázolja, amint hódolnak a Szent Szűz előtt. A mellékoltárokon a következő ábrázolások vannak: Szent József halála, Nepomuki Szent János vértanúsága, Szent Terézia szívsebzése, Keresztes Szent János megdicsőülése. Az oltárképeket Martino Altomonte festette. Meg kell még említeni a „sötét kápolnát", a Loretto-i ház másolatát, melyben ott van egy másolata az eredeti Szűz Mária szobornak, amelyik azóta egy tűzvészben megsemmisült. A győri kármelita templom hazánk értékes barokk műemléke.

Az eseményről készült fotókat megtekintheti itt.

 

Szöveg-Fotó: Horváth Csaba

Híreink csakis forrásmegjelöléssel használhatóak fel!