Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lélekemelő Urunk színeváltozása templombúcsú Győr-Újvárosban

2020.08.07

p1490160.jpgSok hívő emlékezetében megmarad örök emlékként az, amit 2020. augusztus 6-án a Győr-Újvárosi katolikus templomban megtapasztalt. Az Újvárosi Egyházközség e napon ünnepli templomának búcsúját, Urunk színeváltozása ünnepét. Az ünnep eredete arra a bibliai eseményre alapozódik, amikor Jézus 3 apostolát felvitte a tábor hegyére és itt megmutatta nekik isteni dicsőségét. Színében teljesen elváltozott előttük, ruhája ragyogott, mint a hó. Péter apostol, aki jelen volt ennél a csodás eseménynél, megjegyzi Jézusnak: „Uram jó nekünk itt lenni.”

img_9290_sz.jpgMinden évben e közösség hívei nagyon készülnek erre az ünnepre: a kórus, a díszítők, a dolgos háziasszonyok... de főképp lélekben készülődnek, ezért is mindig olyan csodálatos az újvárosi búcsú, aminek méltán van nagy híre az egész városban. A győri egyházmegye, egyetlen Urunk színeváltozása tiszteletére felszentelt templomában az ünnepi búcsúi szentmise 18 órakor kezdődött. Mivel az ünnepet a győri templomokban is meghirdették, így az egész városból érkeztek zarándok hívek a már bazilika méretűnek számító templomba. A legszentebb áldozatot Dr. Lukácsi Zoltán székesegyházi mesterkanonok, a Győri Hittudományi Főiskola volt rektora, templomunk plébánosa mutatta be. Vele koncelebrált Tasi Tamás újvárosi görög-katolikus parókus és Kaposi Gábor révfalui plébános, egyetemi lelkész. A méltóságteljes liturgiáról a győri szeminárium kispapjai gondoskodtak, akik oltárszolgálatukkal és jelenlétükkel tovább emelték az ünnep fényét. A zenei szolgálatot templomunk szkólája végezte, akik lélekemelő előadásban szólaltatták meg többek között Halmos László Szent Norbert miséjének tételeit, valamint Horváth Csaba Laudate Dominum című orgonára és kórusra írt zeneművét, ami Újvárosban ősbemutató volt. Orgonán közreműködött Somfai Elemér orgonaművész, szólót énekelt Máté-Schmid Alexandra.

p1490173.jpgZoltán atya prédikációjában Jézus színeváltozásáról elmélkedett. Elmondta, hogy bár a világ mindig változik, Jézus azonban ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. A második isteni személy emberré lett értünk: a tábor hegyén színében elváltozott, hogy megmutassa állandóságát. Az ember vágyik a sziklaalapra, az állandóságra, az örök szeretetre és a békére illetve az örök életre: Jézus egész földi életével -szenvedésével, halálával, feltámadásával-, mindezekre választ adott nekünk. - zárta gondolatait a kanonok-plébános. A prédikáció elhangzása után a plébános megáldotta az egykoron az Újvárosi Segítő Szűzanyának felajánlott ezüst fogadalmi ékszereket, amiket nemrégiben restauráltak. A templomban van egy Mária kegykép, amelyhez sok imameghallgatás kötődik. A sok ezüst fogadalmi ékszer és hálatáblácska jelzi, hogy rengeteg imameghallgatás történt az Újvárosi Segítő Szűzanya közbenjárásának köszönhetően.

img_9343--1-.jpgA szentmise záró áldása után a szép hagyományt folytatva a pap és a hívek együtt köszöntötték kegyképénél a sok csodát tevő Újvárosi Segítő Szűzanyát. Imáikban újra felajánlották Máriának városrészüket, egyházközségüket, családjaikat és az Újvárosban lakó Istent kereső lelkeket. A szentmise után agapéra, közös együttlétre invitálták a plébánián a megjelent híveket. Akik az idei búcsúra eljöttek, felettébb transzcendens élménynek lehettek tanúi: a lélekemelő liturgia, a kórus angyali hangzása, a közös hitből fakadó együtt imádkozás mind hozzájárultak ehhez. Reményt keltő dolog, ha egy közösség így tud ünnepelni. Akik ott voltak, Péter apostol szavaival fejezték ki örömüket, hogy részesei lehettek ennek a csodás ünnepnek: „Uram jó nekünk itt lenni”.

Az eseményről készült fotókat megtekintheti ITT!

 

H. Cs.

Fotó: Bogdán Réka Katalin, Radicsné Csőre Andrea

 

Híreink változtatás nélkül valamint forrásmegjelöléssel használhatóak fel!