Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pap vagy te mindörökké - Nekrológ Zsebedics József atya halálának 3. évfordulóján

2021.05.19

Az alábbiakban teljes terjedelmében közzétesszük Zsebedics József atya egykori tanítványának, Horváth Csaba papnövendéknek igehirdetését írott és hangfelvétel formájában, melyet József atya halálának harmadik évfordulója alkalmából mondott 2021. május 19-én a Győr-újvárosi templomunkban tartott ünnepélyes imaórán. A hangfelvétel letölthető itt. Az eseményről készült képes beszámoló pedig megtekinthető itt.

*

Ünnepélyes Mária köszöntő-imaóra az újvárosi Urunk színeváltozása templomban Zsebedics József atya halálának 3. évfordulóján. 2021.05.19. szerda 17 óra

 

p8067862.jpgPap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint… 


Kedves Testvéreim!
Szeretettel köszöntelek benneteket, akik azért jöttetek el ma ide az Isten házába, hogy megemlékezzünk egy olyan emberről, egy olyan személyről, aki pap volt… pap mindörökké Melkizedek rendje szerint. Ma egy olyan emberért, egy olyan papért imádkozunk az Újvárosi Segítő Szűzanya kegyoltáránál, aki amíg itt e földi létben élt nemcsak lelkipásztorunk és papunk, hanem mintegy a családtagunk volt. 2018. május 19-e emberi szemmel nézve szomorú nap volt mindazon egyházközségek számára ahol Zsebedics József atya egykoron szolgálatot teljesített. E napon ment át az örök hazába, e napon adta vissza lelkét az Ő teremtő Istenének. Az ő papi élete, ezen a napon földi értelembe véve befejeződött. Hitünk szerint azonban az ő örök élete a halál pillanatával kezdődött el a mennyben. A 2018-as év februártól májusig tartó időszaka bennem olyan elevenen él, mintha épp tegnap történt volna. 2018 februárjától aggódva néztem József atya egészségének romlását, ami májusban mintegy betetőzött. Emlékszem mindennap még, mint szombathelyi egyetemista naponta ingáztam Szombathely és a Győri kórház között, hogy mindennap láthassam az én igen szeretett beteg plébánosomat. 2018 májusa, amely József atya tulajdonképpeni haláltusája jellemzett, mindenki számára egy nagyon nehéz időszak volt. Ebben az utolsó hónapban mindennap összegyűltünk a szigeti templomban és együtt imádkoztunk plébánosunkért, kérve a Teremtő Istent, hogy bármi is lesz, legyen meg az Ő akarata. Most 2021. május 19-én újra összegyűltünk imádkozni, hálát adni, köszönetet mondani a jó Istennek mindazért, hogy József atya köztünk élt és szolgált, hogy papként, mint az Egyház derék és hűséges szolgája hirdette számunkra az embereknek az evangéliumot, az örömhírt. Mint jó pap köztünk élt, elkísért minket a jó és rossz napokban, ha kellett erőt adott, ha kellett vigasztalt, vagy épp együtt örült velünk. Papként megmutatta az Egyház mérhetetlen nagy kincsestárát, azokat a Krisztusi alapon álló értékeket, amelyek miatt érdemes kereszténynek, katolikusnak lenni.


Két évvel ezelőtti nekrológomban József atyát úgy méltattam, mint aki élő kövekből, élő emberi lelkekből építette már itt a földön az Isten országát. A tavalyi nekrológban pedig a szellemi értelemben vett legnagyobb érdemét emeltem ki, miszerint identitást adott egyházközségeinknek helyismereti munkássága által. Az idei igehirdetésem ezúttal inkább tanúságtétel szeretne lenni. Szeretnék személyes hangon beszélni most József atyáról, bemutatni és feltárni azt, hogy az ő papi élete mennyire áthatotta az én életemet, és hogy hogyan is vezetett el engem egész lényével Jézus valamint a papi hivatás felé. 
József atyával és az újvárosi templomi közösséggel való kapcsolatom, másodikas koromtól kezdett el kibontakozni. Édesapám fontosnak tartotta, hogy járjak hittanra, és hogy e tanulmányok révén is jobban megismerjem Istent és az Egyházat. Ekkor kezdtem el járni ide az Urunk színeváltozása templomba, amely aztán szinte a második otthonommá vált. Egyszer egy alkalommal a hitoktató jelezte, hogy van lehetőség ministrálni itt a templomban. Őszinte leszek, félve, remegve mentem be a sekrestyébe… Ugyanis azt gondoltam magamban: „No, most nekem itt mit is kell csinálni? Én az oltárnál? Hiszen még a fogásokat sem tudom.” Ekkor az idős plébános atya odajött hozzám, őszinte szelíd hangjával megnyugtatott és biztosított arról, hogy segíteni fog nekem az oltárszolgálatban, nem kell izgulnom, nem lesz majd semmi gond…

Ez az idős plébános Zsebedics József atya volt, aki ezen első találkozásunk után oly nagy és oly mély benyomást tett rám, kedves, nyitott személye olyannyira magával ragadott, hogy e templomba „ragadtam”, a misék után is mindig olyan nehezen mentem haza. Megérintett e hely csöndje és atmoszférája, innentől kezdve az újvárosi templom lett a második otthonom, szinte e templomban nőttem fel, majd ahogy szokták is mondani, Zsebedics atya jobbkezévé válhattam, és itt ezen átimádkozott templom falai között kaptam meg Istentől a papi hivatás kegyelmét. Szerettem ide jönni, mert tudtam, hogy Jézus és József atya is számít rám. Újváros és Sziget hívei a szívemhez nőttek, ők lettek az én családom. Gondoskodásuk, törődésük, és az hogy szeretett fiúkként, unokájukként tekintettek rám, nagy megerősítés volt számomra. Jó érzés volt tapasztalni, hogy ezek az emberek szeretnek, számítanak rám, mindez irányt és célt mutatott számomra. Nemcsak e közösség tagjai, hanem József atya is végigkövette gyerekkoromat, elkísért a kamaszkortól egészen a felnőtté válásomig. Gyerekkoromól kezdve mélyen ragaszkodtam ehhez az emberhez és szinte csodájára jártam. Megszerettem, olyannyira, hogy naponta jártam hozzá ministrálni. Ő pedig egész lényével Jézushoz vezetett engem. Az Ő szeretetét, kedvességét úgy mutatta meg felém többek között, hogy majdnem minden hétvégén valahová elmentünk kirándulni: papokhoz, családtagokhoz látogatóba, szülei sírjához, búcsúkra, templom látogatásra, Pannonhalmára, Tihanyba, Kapuvárra és még sorolhatnám. Ezeken az alkalmakon bevezetett az Egyház vérkeringésébe. Sok mindent nem tudtam még akkor, de annyit bizonyosan igen, hogy mellette biztonságban éreztem magam, mert benne láttam meg Jézust, akinek nevében ő az egész életét élte. 


Babos Timea képviselőtestületi tagunk kb. 1évvel ezelőtt elmesélt egy réges régi történetet. Ez körülbelül akkor történhetett amikor elkezdtem e templomban már ministrálni. E kapcsán kérdezte Tímeát egyszer József atya: „Tímea maga szerint érdemes-e a Csabival foglalkozni, mit gondol, megmarad-e, nem fog-e elkallódni? Hűségesen jár templomba, a közösséget szépen szervezi, úgy látszik tényleg számíthatunk rá, de kitudja mit hoz a jövő…” Tímea válasza akkor a következő volt: „Nézze József atya, puding próbája az evés, mi lelkiismeretesen segítsük őt mindenben, aztán Isten úgyis szépen elrendezi majd a dolgokat.” József atya válasza a következő volt: „Tudja mit Tímea? Én megbízom ebben a gyermekben, én belé vetem a bizalmamat.” – Amikor Tímea ezt elmesélte nekem, sok minden világossá vált számomra: József atya ezen kijelentését, ígéretét valójában egészen haláláig megtartotta. Fiaként tekintett rám, én pedig mint apámra néztem fel rá.  Talán József atya ezt a felém nyújtott bizalmát nem bánta meg. S ahogy ő végig kitartott mellettem, és sose mondott le rólam, úgy én is végig mellette álltam nemcsak a jó napokban, hanem a betegségében s még a halálos ágya mellett.
A halála előtti utolsó hetekben már azt mondogatta nekem: "Csabi, te egy igen értékes ember vagy, addig nem akarok meghalni, amíg valami jót nem teszek veled utoljára." Igazából megtette... minden nap... csak a jót tette velem/velünk, akiket ismert. 


József atyát szinte mindenki szeretette, ezért közéleti szinten nagy népszerűségnek örvendett, mert az evangélium szelleme nyitottá tette az ő szívét, közvetlensége nem ismert határokat. Én is nagyon szerettem őt… Különlegesen mély, Isten szeretetével megáldott kapcsolat volt a miénk. S, hogy ez a lelki kapocs mennyire erős volt köztünk, talán nem véletlen, hogy a születésnapomra esett akkor az ő halála, ami neki égi születésnapja lett a Mennyben, és az sem véletlen, hogy én voltam, aki észrevette akkor, hogy elhunyt... Nem sokkal látogatásom előtt ment el közülünk. Már nem várt meg engem, menni akart az Örök Hazába. Jézus már hívogatta: „Jól van, te hűséges, derék szolga, minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!”
Hálát adok Istennek, hogy még halála előtt pár hónappal elmondhattam neki, hogy jelentkezek a szemináriumba. Igen meghatódott és megígérte, hogy mindenben támogatni fog. Hivatásom talán egyik legkézzelfoghatóbb tapasztalata, Isten élménye az volt, mikor József atya halálos ágyán az egyik atyával imádkoztunk fölötte. Ez az atya akkor a következőt mondta: „Látod Csabi? József atya szolgálata véget ért, a tiéd pedig most fog elkezdődni.” Ez a gondolat számomra egy minden akadályt leküzdő megerősítés volt, ami akkor ezen atya szavaiban megnyilvánult. Úgy éreztem, mintha ezt maga József atya is mondhatta volna nekem. Isten az én kezembe adta József atya lelki és szellemi örökségét és közösségeit. 


Kedves Testvéreim! József atya valóban pap volt... Mindig azt mondta: "Csabi én paposkodni akarok". Ez a fáradhatatlan munka éltette őt. Tudta, az Úr számít rá és ő ezt a szolgálatot komolyan vette: az utolsókig erején felül betöltötte hivatását. József atya papi jelmondata a következő volt: „Magasztalja lelkem az Urat!” S valóban, ezzel a Máriás jellegű, mindenért hálát adó lelkülettel élte ő a papi életét. Magasztaljuk szívünkkel-lelkünkkel mi is az Urat, hogy megismerhettük Zsebedics József atyát. Kérlek, imádkozzatok értem is, hogy amint egykor József atya személyén keresztül meghallottam a Jó Pásztor hívó szavát, egykor valóban Jézus szíve szerinti, Krisztusban boldog és nyitott szívű pap lehessen majd belőlem is. Imádkozzatok új papi hivatásokért is, hiszen tudjátok az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Drága József atya, nyugodjon békében. A Mennyek ablakából tekintsen le és imáival gondoljon ránk, mert itt e földi létünk során mi is rászorulunk az isten irgalmára. 

Testvéreim! Köszönjük meg Istennek József atyánk életét és értünk áldozott szeretetét. Imádkozzunk érte, hogy Jézus szent nevében, nyugodjék békében! Így legyen! Ámen!

 

2021.05.19

Horváth Csaba papnövendék