Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pünkösdvasárnap a világháborús hősökre emlékeztek Győr-Újvárosban

2022.06.05

p1640384.jpgAz egyház évről évre szent várakozásban tölti a Pünkösd előtti napokat, mint az apostolok egykor Jeruzsálemben. A Győr-újvárosi hívek június 5-én, pünkösdvasárnap a délelőtti szentmisén ünnepelték meg a Szentlélek eljövetelének ünnepét. A piros színű miseruhában mondott ünnepi szentmise énekei, olvasmányai, könyörgései, az ünnepélyesebb szertartások hozzá segítettek minket abban, hogy teljesebben átéljük a Szentlélek eleven erejét. Ezen a napon a legszentebb áldozat keretében megemlékeztünk az első és második világháború újvárosi áldozataiért. A  szentmise után a pap és az asszisztencia a hívekkel együtt kivonultak a templom előcsarnokába, ahol az újvárosi világháborús hősök emléktáblái vannak. Plébánosunk rövid elmélkedése után Horváth Csaba kispapunk felolvasta az újvárosi hősök neveit, majd lelkiüdvükért imádkoztunk. A megemlékezés koszorúját Radicsné Csőre Andrea, valamint Bálint Istvánné helyezték el, az újvárosi Lokálpatrióta Egyesület nevében. Emlékezésünk a szózat éneklésével ért véget.

 

Fotó: Radicsné Csőre Andrea, Csákiné Hiba Zsuzsanna

Híreink csakis forrásmegjelöléssel használhatóak fel!

p1640347.jpgp1640370.jpgp1640383.jpgp1640384.jpgp1640391.jpg