Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Urunk színeváltozása búcsút ünnepeltek Győr-Újvárosban

2018.08.06

img_3338.jpg2018. augusztus 6-án hétfőn, Győr-Újvárosi templomunk harangjai ünnepre hívták az újvárosiakat. Hiszen e napon van templomunk titulusának, Urunk színeváltozása búcsú-ünnepe, melyet évről évre nagy előkészülettel igyekszünk megülni. A szentmise ünnepi szónoka és celebránsa Lukácsi Zoltán székesegyházi kanonok, templomunk újonnan kinevezett plébánosa volt.

A győri egyházmegye egyetlen Urunk színeváltozásának tiszteletére felszentelt templomában 17 órakor a szervita kedves nővérek vezetésével szentségimádást tartottunk a színeváltozás eseményén elmélkedve, majd az ünnepi méltóságteljes, lélekemelő búcsúi szentmise 18 órakor harangzúgással, az új plébánosunk és az asszisztencia ünnepi bevonulásával kezdődött meg. Lukácsi Zoltán atya újvárosi plébánosunk, -akit megyéspüspök úr augusztus elsejével nevezett ki egyházközségünk élére-, köszöntötte a megjelent újvárosi és más egyházközségekből érkező zarándok híveket. A szentmisét a közelmúltban elhunyt Zilahi Géza és Zsebedics József atyák lelki üdvéért mutatta be plébánosunk.

img_3452.jpgA legszentebb áldozat zenei szolgálatát templomunk kórusa látta el. A szentmisén lélekemelő előadásban csendült fel Halmos László: Missa de Feria című miseordináriuma, mely a szerző halála után ősbemutató volt. Felhangzott továbbá a szerzőtől a Minden Földek (II.) és a Pange lingua című kórusművek. 

A szépen megtelt nagytemplomban Zoltán atya homíliájában személyes emlékeiből merítve Jézus színeváltozásáról elmélkedett. Az atya elmondta, Urunk színeváltozása ünnepe számára különösen is fontos nap, hiszen ekkor öltötte magára először a fekete reverendát. Majd így folytatta: 

A szent ruha felvételével azt gondoltam én is egy csapásra szent leszek. De aztán néhány euforikus nap után rá kellett döbbennem, hogy ez nem így van. A jó tulajdonságaim nem hatványozódtak meg, a rossz tulajdonságaim nem tűntek el. A természetem a kísértéseim, a gyengeségeim ugyanúgy megmaradtak. Igaz, hogy külsőleg megváltoztam, a világ szemében más lettem, máshogy tekintettek rám az emberek, de belül továbbra is ugyanaz voltam, aki előtte. 

És akkor megértettem, hogy valóban igaza van a régi latin mondásnak: nem a reverenda teszi a szerzetest.  Ám ha jött egy lelombozó tapasztalat lett számomra, néhány héttel később már megerősítő kapaszkodóm volt.
Ugyanis úgy adta a jó isten, hogy egy hónapon belül egy másik beöltözésem is át kellet esnem. 1986-ot írtunk, és ahogy a hatóságok megtudták, hogy kispap lettem szinte rögtön megkaptam a behívóparancsot és még augusztus végén egy másik egyenruhát is fel kellett öltenem. Csak az nem fekete volt, hanem zöld. Csak kapkodtam a fejemet, hogy az érettségi után nem sokkal egymás után hirtelen ilyen gyökeres változás követték egymást az én fiatal és tapasztalatlan életemben.


Mert már mondanom sem kell milyen különbség volt a két beöltözés között, túl azon, hogy az elsőt magam választottam a másikat nem. Amikor kispap lettem ünnepélyes gyönyörű szinte mennyei liturgia keretében papok, főpapok koszorújában kaptam meg a nekem készített megszentelt ruhát. Komoly és tudós férfiak közé kerültem, akik nagy bölcsességgel egyengették az utamat. Az emberek ezernyi jelükkel mutatták ki szeretetüket megbecsülésüket. Tiszteletet éreztem mindenki részéről. 18 éves gyerekként tisztelendő úrnak szólítottak, nálam sokkal idősebbek. És éreztem, hogy imában és más módon mindenki segít és támogat. 


És akkor egyszer csak ott álltam a ruháimból kiforgatva mintha a mennyből a pokolba zuhantam volna, anyaszült meztelenül, zsúfolt tömegben, káromkodás, szidalmazás közepette, ahol úgy vagdosták hozzám az egyenruhám darabjait, amit kitudja hányan viseltek már előttem. Nálam sokkal butább emberek parancsaira kellett engedelmeskednem. És attól a pillanattól kezdve, ahogy beléptem a laktanya kapuján, bár még nem is ismertek, de jól tudták, hogy honnan jöttem és minden jó szándékom ellenére eleve ellenségként kezeltek szinte, mint egy bűnözőt. Bizony ott is kellett néhány nap mire magamhoz tértem, magamra találtam. De akkor még az előző beöltözésem kicsit kijózanító tapasztalatai jött segítségemre. Hogy hiába húzzák rám akaratom ellenére ezt az uniformist, hiába kell külsőleg alkalmazkodnom az ottani embertelen körülményekhez, engedelmeskedni idióták utasításainak, de bentről nem tudtak megváltoztatni. Belül ugyanaz voltam. Abban a szörnyű mocsárban is, a rengeteg megaláztatás közepette is, Isten kereső, lelkiekre vágyó, tisztaszívű fiatalember.


Mert nem a ruha számít, hanem ami belül van. Milyen érdekes, hogy amikor az evangéliumban beszámolnak Jézus színeváltozásáról, igazából nem tudják megfogalmazni, hogy mi történt Jézussal. Csak a ruhájáról tudnak beszélni. Arról is csak olyan ügyetlenül, hogy a földön semmiféle dolog nem tudja úgy kifehéríteni a ruhát. Nyilvánvaló, hogy Jézus nem a ruhától ragyogott, hanem éppen fordítva: az Isten dicsőségében megjelent Krisztus belső ragyogása fehérítette ki azt a ruhát. A második isteni személy mindig ugyanaz tegnap és ma és mindörökké. Emberi testbe öltve elrejtette az isteni ragyogását, amely annak idején bennem is elfedte a kispapot, de ő belül ugyanaz volt és egy bizonyos pillanatban a kiválasztott keveseknek megmutatta, hogy ki is ő valójában. Hogy, amikor majd azt látják, hogy az emberi kegyetlenség, durvaság, bűn, szadizmus kivetkőztetik emberi mivoltából is, és amikor látják majd megostorozva tövissel koronázva, keresztre feszítve, amikor a fényes istenarcot vér és fájdalom fedi, sőt talán elbizonytalanodnak, akkor emlékezzenek vissza erre az eseményre, hogy nincs az az emberi gyűlölet, erőszak gonoszság amely képes lenne megváltoztatni az ő lényegét, hogy ő akkor is isten, amikor az emberek között is a legutolsó, a fájdalmak férfia, aki tudja, hogy mi a szenvedés.


Nem az teszi szetté az embert, ami kívülről jön, nem a ruha vagy bizonyos dolgok érintése, akár az eucharisztia érintése sem tesz önmagában szetté, hanem ami belülről jön. Mert belülről fakad minden, ami isteni. A jóság, a szeretet, az önfeláldozás, a békesség, a türelem, az életszentség. Kedves testvéreim Jézus színeváltozása sok egyéb mellett arra indítson minket, hogy minél kevesebbet törődjünk a külsőségekkel. És arra helyezzük a hangsúlyt, ami nem látható, ami bennünk mennyei, ami isteni. Hiszen mi mindannyian az Isten képére és hasonlatosságára vagyunk rendelve. Ez az isteni sugározzon belőlünk, ezt mutassuk meg embertársainknak. És ne az emberek szemével lássunk, hanem a szíveket és veséket vizsgáló isten tekintetével, mikor embertársainkról véleményt formálunk. Akármilyen uniformist kényszerítenek rám akármennyire is ostobák és hibbantak, erőszakosak és bűnösök uralkodnak felettünk mi maradjunk azok, akik voltunk: Jézus kereső, az ő lábai nyomában bukdácsoló, gyarló de jóra törekvő tanítványok, akiknek jó vele lenni: dicsőségben és szenvedésben, életben és halálban egyaránt. Ámen.

 

A szentmise befejező áldása előtt Bálint Istvánné Ani egyházközségi tag, és Győri Margit kántor köszöntötte főministránsunkat, aki ezen az ünnepen most a kórust vezette illetve a zenei szolgálatot ellátta. A köszöntésre az adott okot, hogy főministránsunk szeptembertől a győri szemináriumban fog készülni a papságra.

Bálint Ani beszédét teljes terjedelmében közöljük:

Újváros gyönyörű templomának ünnepén búcsúra jöttünk az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztust köszönteni. Több nemzedék imádsága, buzgósága erősíti ma is keresztény hitünket, hogy lelkiekben gazdag fiatalok és felnőttek legyenek. Köszönjük az Úrnak, hogy most is van közöttünk jó példa, a mi főministránsunk személyében. Teljes szívvel jött közénk, mi is gazdagabbak lettünk általa. Immár szeretnénk szolgálatait megköszönve az Úr áldását kérni Rá, hogy a Jézusi hívást szívébe fogadta és új szakaszba lépett élete. A drága Szűzanya oltalmazza segítse vezesse hivatásában, életében. Gyermekkora óra szívvel-lélekkel jött közénk, sok örömet adott szolgálata. Később igényes zenei szolgálatai tették meghatottá a szentmiséket. A templom-kórusi vezetése alatt az Ő hívására szívesen és szeretettel jöttek komoly zenészek más plébániáról is. Tarts meg minket újvárosi híveket jó emlékezetedben, szeretetben. Imádkozunk mi is érted, és kérünk te is fohászkodj, hogy utánad is jöjjenek tiszta szívű ifjak.

 

Győri Margit kántorunk személyes hangon köszönte meg főministránsunknak azt, hogy zenei ötleteivel mindig lélekemelővé tette a liturgiákat többek között a gyakori kóruséneklések alkalmával, majd így folytatta: Mint Újváros kántora szeretném megköszönni főministránsunknak a sok áldozatos szolgálatát a szentmiséken. Nem búcsúzunk Tőle, mivel nem elmegy, csak a legnagyobb jót választotta. A régiek közül emlékszünk mikor kb. 5-6 évesen ministrált és csak ámultunk a szép énekhangjától. De miért van ilyen szép hangod Csabi? Mert a lelked is szép, és Istennek tetsző. Azt mondjuk manapság nincsenek csodák, pedig az, hogy meghallottad a Szentlélek hívó szavát és igent mondtál rá, az is csoda. A lélek csodája. Amikor elmondtad, nekem, hogy felvettek a szemináriumba azt mondtam - "Végre megadtad magad a Szentléleknek". A kóruspróbákon számtalanszor mondtuk - "Mindent Isten nagyobb dicsőségére". Sokat tanultam tőled nemcsak zenei téren, gondolkodásmódban is. Biztos lehetsz abban, hogy mi, újvárosiak -és nem csak az újvárosiak-, imádkozni fogunk érted, hogy az Istentől Neked szánt úton tudjál járni. Minden papszentelésen elhangzik: -"Isten tegye teljessé benned a megkezdett jót". Így legyen, várunk vissza 6 év múlva az újmiséden! Isten áldjon és köszönünk mindent!

 

A beszédek elhangzása után az ünnepi áldás következett, majd a pap és az asszisztencia levonult az Újvárosi Segítő Szűzanya kegyoltárához hálát adni búcsú-ünnepünk minden kegyelméért. Imáinkban ismét a Segítő Szűzanya oltalmába ajánlottuk városrészünket, az Újvárosban lakó Istent kereső lelkeket, papjainkat, egyházközségünket és minden jó szándékú Isten kereső lelket. Az imádság után a Salve Regina és az Ó, Mária Isten anyja énekkel ért véget az idén is lélekemelő, méltóságteljes búcsú-ünnepünk. A szentmise után szeretetvendégségre invitáltuk a megjelent híveket.

Hála legyen Istennek és a Segítő Szűzanyának szép, lélekemelő búcsú-ünnepünkért!

 

Az eseményről készült fotókat megtekintheti itt.

H. Cs

Fotó: Pércsy Kornél (NoKo foto)

Híreink forrásmegjelöléssel használhatóak fel!