Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Életünk színeváltozása - Nagyböjt 2. vasárnapja - Elmélkedés

2021.02.28

Ter 22,1-2.9a.10-13.15-18; Róm 8,31b-34; Mk 9,2-10

„Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal.”

A Győr-Újvárosi Urunk színeváltozása plébánia honlapja - Vasárnapi  elmélkedések--ÚJ - Uram jó nekünk itt lennünk - Urunk színeváltozása  búcsúünnepe - ElmélkedésMi másról beszélgethettek volna, mint Jézus eljövendő szenvedéséről és haláláról, amint azt a hegyről lejövet a tanítványoknak adott utasítás is sugallja. Az apostolok azonban nemigen figyelnek erre a beszélgetésre. Őket elragadják a dicsőséges jelenés fényes külsőségei. Számukra, mint szinte mindannyiunk számára, a dicsőség egyet jelent a ragyogással és a mindent betöltő, fönséges isteni szózattal. Pedig az igazi dicsőség, Krisztus megdicsőülésének pillanata is éppen akkor jön el, amikor ezekből a mennyei díszletekből és kellékekből semmi sem látható. Ellenkezőleg, vér folyik, és a világ fejedelme dörzsöli tenyerét: győztem! Komoly figyelmeztetés ez nekünk, akik a magunk megdicsőülését rendre a színeváltozás hegyén képzeljük el – nem ott fog bekövetkezni, hanem Morija hegyén és a Golgota hegyén, ha az Atyába vetett bizalmunk akkora magasságot és mélységet fog át, mint Ábrahámé, sőt Krisztusé. Hiszen Isten valójában nem fia feláldozását kérte Ábrahámtól, hanem saját maga feláldozását, hogy úgy reméljen Istenben, aki az ígéretet adta, hogy közben lemond ezen ígéret emberi alapjáról: egyetlen fiáról, Izsákról, az ígéret teljesítésének biológiai garanciájáról. Jézust pedig arra indította a Szentlélek, hogy merjen belehalni az Atyába vetett bizalomba, hogy az ő halálon túl is érvényes, feltámasztó szeretetébe ajánlja lelkét agóniája végső pillanatában. Az igazi dicsőség valójában nem más, mint akaratunk teljes egyesülése Isten akaratával, amely a mi testi-lelki, egész emberi valónkra kiterjedő megdicsőítésünket tűzte ki célul. Nem a szenvedésnek vagy a gonoszság hatalmának adjuk meg tehát magunkat, hanem újra meg újra Istennek, minden körülmények között. Ha csupán a dicsőség fényére és attribútumaira áhítozunk, vagy ami még rosszabb, álszíneváltozásokat és áldicsőségeket hajszolunk, rossz úton járunk, s csak Jézus Krisztus értünk valóságosan kiontott vére moshatja le rólunk a magunkra pingált cicomát. Ha azonban átadjuk magunkat a Szentlélek szeretetének, aki akaratunkat egyesíti Isten akaratával, ha megtapasztaljuk az Istenbe vetett bizalom ábrahámi és krisztusi méreteit, rátalálunk az igazi dicsőség forrására, és senki nem emelhet vádat ellenünk, hiszen Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, az Isten jobbján közbenjár értünk.